BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Phenjan odaszólt déli szomszédjának

Phenjan felszólította szombaton Szöult, hogy a nemzetközi és belföldi körülményektől függetlenül hajtsa végre a panmindzsoni nyilatkozatban foglaltakat.

A panmindzsoni nyilatkozatot Északnak és Délnek következetesen végre kell hajtania a helyzet és a körülmények változásától függetlenül. Együtt kell működniük, hogy kedvező feltételeket teremtsenek a nyilatkozatban foglaltak végrehajtásához

- írta jelentésében a phenjani politikai vezetés szócsövének tekintett a KCNA észak-koreai hírügynökség. A jelentés a legfontosabb feladatnak nevezi a két ország közötti kapcsolat gyökeres javítását, a Koreai-félsziget békéjének megteremtését és felvirágoztatását a panmindzsoni nyilatkozat végrehajtásával.

Fotó: AFP/Greg Baker

Szon Jong Mu dél-koreai védelmi miniszter szombaton Szingapúrban a Shangri-la Dialogue nevű, évente megrendezett biztonságpolitikai konferencián felszólalva kijelentette, hogy Szöul nem érdekelt Észak-Korea szétesésében, és nem törekszik a két ország egyesítésére oly módon, hogy „felfalja” Észak-Koreát. Mint fogalmazott, Szöul a „három nem” elvhez tartja megát: nemet mond Észak-Korea szétesésére, nem falja fel és nem törekszik az újraegyesítésre mesterséges intézkedésekkel.

Leszögezte, hogy a Koreai-félszigetnek mentesnek kell lennie a katonai szembenállástól, és a helyzetnek a félsziget atommentesítése felé kell haladnia.

Ugyanezen a biztonsági konferencián James Mattis amerikai védelmi miniszter azt mondta, hogy az Egyesült Államok célja Észak-Korea teljes, ellenőrizhető és visszafordíthatatlan nukleáris leszerelése. Kérdésre válaszolva azt is világossá tette, hogy Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un közelgő, június 12-én tartandó szingapúri csúcstalálkozóján nem lesz szó arról, hogy kivonják-e az amerikai katonákat Dél-Koreából, vagy akárcsak csökkentsék a létszámukat. Az Egyesült Államok 28 500 katonát állomásoztat Dél-Koreában.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.