BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ivanka Trump leszámol a divattal a Fehér Ház miatt

Felszámolja a nevét viselő divatcéget Ivanka Trump, Donald Trump amerikai elnök lánya, hogy a Fehér Házban végzendő munkájára összpontosítson. Ezt maga Ivanka Trump jelentette be kedden kiadott közleményében. 

A cég napi teendőinek irányítását Ivanka Trump már tavaly átadta, nem sokkal azt követően, hogy apja tanácsadója lett a Fehér Házban.

A Washingtonban töltött 17 hónap után még nem tudom, mikor térek vissza, ha egyáltalán visszatérek az üzleti életbe, de azt tudom, hogy a közeljövőben a figyelmemet a Washingtonban végzendő munkára összpontosítom

– fogalmazott Ivanka Trump a közleményben.

Fotó: AFP

Vállalatának szóvivője bejelentette: licencszerződést nem újítanak meg, de a meglévők a szériák kifutásáig még érvényben maradnak.

A 11 évvel ezelőtt alapított vállalat középáras női ruhákat, cipőket, kiegészítőket, bizsukat, divatcikkeket gyárt, az előállítás legnagyobb részét Kínában végezteti. A cég nyeresége Donald Trump megválasztása óta jelentősen csökkent:

civil szervezetek ugyanis bojkottot hirdettek az Ivanka Trump-márka ellen, és neves nagy áruházak, köztük például a Nordstrom, a Neiman Marcus vagy a Sears is levették kivették kínálatukból a Trump-termékeket.

Az áruházláncolatok azzal érveltek: a döntés nem politikai volt, a kereslet esett vissza drámaian.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.