BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kim Dzsong Un hevesen kifakadt a szankciók miatt

Keményen bírálta pénteken Kim Dzsong Un az országa ellen bevezetett nemzetközi szankciókat, az észak-koreai vezető „rabló” büntetőintézkedéseknek nevezte őket egy épülő tengerparti turistaközpontban tett látogatásakor – jelentette a KCNA észak-koreai hírügynökség.

Kim Dzsong Un a felesége és több magas rangú kormány- és párttisztségviselő kíséretében kereste fel a Vonszan-Kalma idegenforgalmi központot, és találkozott a létesítményt építő munkásokkal. Nem rejtette véka alá a szankciók miatti elégedetlenségét.

Egy ilyen roppant nagy építkezési kampány, mint amilyen a Vonszan-Kalma tengerparti turistaövezetben folyik, demonstrálja az erőteljes szembenállást az ellenséges erőkkel, amelyek megpróbálják megfojtani a népünket rabló szankciókkal és blokáddal. Ez élethalálharc a párt tekintélyének védelmében, a nép boldogságáért

– mondta Kim. Kifejtette, hogy ha e nehéz időkben sikerül befejezni a nagyszabású beruházását, „az egész világ látni fogja a párt, a hadsereg és a nép” egységét. Kim Dzsong Un egyben arra adott utasítást, hogy 2019. október 10-éig, a Munkapárt megalakulásának évfordulójáig fejezzék be a munkát.

Az idegenforgalmi központ a Kelet-koreai-öböl partján, a Kalma-félszigeten épül, négy kilométeres strandja mentén szállodákat, parkokat és csatornákat építenek.

Kim Dzsong Un, Észak-Korea vezetője
Fotó: AFP

Észak-Korea ellen a legszigorúbb nemzetközi szankciók vannak érvényben, amelyek pénzügyi, kereskedelmi, fegyverszállítási és exportkorlátozásokat foglalnak magukba.

A szankciókat többször, legutóbb tavaly december 22-én szigorította az ENSZ Biztonsági Tanácsa, tovább korlátozva az országba irányuló olaj- és olajszármazék exportját, elrendelve a külföldön dolgozó észak-koreai vendégmunkások kiutasítását 24 hónapon belül.

Egyes vélemények szerint a szankciók hatására döntöttek úgy a phenjani vezetők, hogy véget vetnek az atomfegyver- és rakétakísérleteknek. Kim Dzsong Un az elmúlt hónapokban kétoldalú találkozókat bonyolított le a kínai, a dél-koreai és az amerikai elnökkel, ami korábban elképzelhetetlen volt. Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un június 12-ei szingapúri csúcstalálkozója óta a phenjani média híradásaiban rendszeresen bírálja a szankciókat, de ritkán fordul elő, hogy maga Kim Dzsong Un teszi ezt, ráadásul ilyen hevesen.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.