BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megbolondultak az amerikaiak, négy helyen is lövöldöztek

Los Angelesben helyi idő szerint a délutáni órákban dördültek lövések egy iskola közelében, a marylandi Baltimore mellett egy illatszerbolt és patika raktárja mellett lőtt agyon három embert egy nő, aki önmagát is halálosan megsebesítette, a pennsylvaniai kisvárosban pedig egy férfi megsebesítette a feleségét, majd agyonlőtte a szüleit, végül önmagát is. A New York állambeli Syracuse-ban este a belvárosban lövöldöztek.

Los Angeles üzleti negyedében egy iskola melletti étteremben tört ki lövöldözés,

egy diák és egy iskolai alkalmazott súlyosan megsebesült, a feltételezett elkövetőt – egy 18-20 év körüli fiatal férfit – letartóztatták. A rendőrség nem közölte sem a gyanúsított kilétét, sem a bűncselekmény esetleges mozgatórugóit. Csütörtökön este még nagy erőkkel folyt a nyomozás egy másik elkövető után is.

Pennsylvaniában a West Chester közelében fekvő East Goshen városkában az 59 éves Bruce Rogal a feleségére lőtt rá, mert beadta a válókeresetet, majd elment a helyi idősotthonba, ahol

végzett a szüleivel, végül öngyilkos lett.

A feleség túlélte a merényletet.

Fotó: MTI/AP/Richard Vogel

Marylandben a Baltimore közelében lévő Aberdeenben egy fiatal nő lövöldözött:

három embert agyonlőtt,

hármat súlyosan megsebesített, majd önmaga ellen fordította a fegyvert. Kórházba szállítása után ő is meghalt. Jeffrey Gahler seriff sajtókonferenciáján közölte: az elkövető 26 esztendős volt, a raktárban dolgozott, és folyik a nyomozás tette körülményeinek és okainak felderítésére.

Az aberdeeni lövöldözés különösen nagy visszhangot kapott az amerikai sajtóban, mert bár lövöldözések gyakran borítják gyászba az Egyesült Államokat, az ritkán fordul elő, hogy nők kezdenek el lövöldözni. A Baltimore Sun című lap a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) adataira hivatkozva azt írta, hogy

az ilyen jellegű bűncselekményeknek csak mintegy öt százalékát követik el nők.

Fotó: MTI/AP/Richard Vogel

A legutóbbit négy hónappal ezelőtt a YouTube kaliforniai székhelyén, a vállalat központi épületében követte el egy nő, mert így akart bosszút állni azért, hogy a videómegosztó portál több videóját is eltávolította.

Csütörtökön későn este

a New York állam északnyugati részén fekvő Syracuse belvárosában is lövöldözés tört ki.

Az első sajtójelentések szerint legalább tíz lövés dördült, és legalább hét ember, köztük két gyermek megsebesült. A Post-Standard című helyi lap szerint az áldozatok egyike sincs életveszélyben. A rendőrség nem adott ki hivatalos közleményt sem az áldozatok számáról, sem az állapotukról.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.