Rengeteg pénzbe kerül a pontgyűjtés

Mi adta az első nagy lökést, hogy az MKOSZ komolyabban foglalkozzon a 3x3-as kosárlabdával?

Először a 2012-es athéni világbajnokságon volt kint egy magyar női felnőtt csapat. Én 2014-ben csöppentem bele Gencsev Plámen felkérésének eleget téve. Moszkvában volt a világbajnokság, összesítésben 21.ek lettünk. Mi ott még csak ismerkedtünk ezzel a játékkal. Azon a nyáron Zánkán volt az Eb-selejtező, ahol győzelem nélkül utolsók lettünk, elmondhatjuk tehát, hogy teljesen a nulláról kezdtük. Következő évben, 2015-ben nem volt semmilyen világverseny, viszont a szövetségnek köszönhetően négy hetet tudtunk együtt dolgozni és a környező országokba tornákra járni. Úgy érzem, hogy ott és akkor indult el valami, mert a mostani csapat magja akkor kezdett igazán ráérezni a játék ízére. 2016-ban a bajnokság vége után egyből újra edzőtáborba vonultunk, tornákra jártunk és június végén óriási meglepetésre megnyertük az Andorrában rendezett Eb-selejtezőt. Bátran állíthatom, hogy akkor ott az egy kisebb csoda volt – vagy legalábbis mi annak éltük meg. A döntőben azokat a románokat vertük, akiktől addig mindig kikaptunk. Ezt követően szeptember elején Bukarestbe utaztunk az Eb-re, ahol következett a még nagyobb csoda, mert veretlenül lettünk Európa-bajnoki aranyérmesek.

Mitől lehet valaki jó 3x3-as kosárlabdázó? Milyen más vagy plusz készségek kellenek az 5-5 elleni kosárlabdához képest?

Szerintem rettentő nagy alázat és a játék szeretete elengedhetetlen. Persze, mindenki ezt válaszolja erre a kérdésre, de itt tényleg fontos, hogy a játékos csak a mérkőzést lássa maga előtt. Itt sokszor előfordul, hogy a tűző napon kell órákat ülni a következő mérkőzésre várva, a meccs csak fél órával a kiírt időpont után kezdődik a csúszások miatt, vagy hogy egy sorsdöntő mérkőzésre csak egy bevásárló központ aulájában van lehetőség melegíteni. Sorolhatnám tovább... Idén nyáron például az is előfordult, hogy a manilai világbajnokságon a legfontosabb csoportmeccsünkre az egyik játékosnak 7 órával a mérkőzés kezdete előtt ki kellett mennie a pályára, mert egyéni versenyszáma volt, és a transzfer vissza a hotelbe nem volt garantált, így ő egész nap kint ült a csarnokban, míg a csapattársai megérkeztek. Az odaadás mellett természetesen fontos a játéktudás is, ám egyáltalán nem biztos, hogy aki jó 5-5 játékos, az jó lesz 3x3-ban is.

Nemrég derült ki, hogy a 3x3 is olimpiai sportág lesz. Milyen módon juthatunk ki az olimpiára?

Három módon is ki lehet jutni, de egyiket sem adják ingyen. Az első, hogy 2019. november 1-én megnézik a világranglistát, és az akkori első három csapat automatikusan kint van. Majd a következő húsz csapatnak 2020. májusában rendeznek egy kvalifikációs tornát, ahonnan újabb 3 csapat nyer részvételt. Végül a fennmaradó 17 csapatból kihúzzák azokat az országokat, amelyek az 5-5 szakágban 2012-ben és 2016-ban részt vettek már olimpián, és az így maradó országok első 6 csapatának, júniusban rendeznek egy utolsó selejtezőt, ahonnan már csak egy biztosíthatja a helyét az ötkarikás játékokon. Japán ugye alanyi jogon már kint van az olimpián, de az ő indulásukat még felülbírálják, és hanem fogadják el, akkor az első körben 4 csapat helyét biztosítják automatikusan.

Melyik út lehet a legreálisabb számunkra?

Reális akár mindhárom lehet, de ha találunk támogatót, hogy sok hazai rendezésű, nemzetközi, pénzdíjas tornát rendezzünk, akkor talán egyből az első. Ugyanakkor látnunk kell, hogy olyan országokkal, mint Kína – ha olyan dologról van szó, amelyben szerepe van a pénznek és nagy tömegnek – nehezen versenyezhetünk. Idén, év elején még vezettük a világranglistát, de ma már csak kilencedikek vagyunk. Kína olyan magasan vezeti a listát, hogy mostanában nem fogja utolérni senki. Azonban tekintve, hogy csak egy évet vesznek alapul, nagyon oda kel figyelnünk arra, hogy 2018. november 1. és 2019. november 1. között sok pontot gyűjtsünk.

Ki és mivel tudja támogatni azt, hogy sok itthoni torna legyen, amiért pontot kapunk?

Mindenekelőtt pénzdíjjal. Van egy rangsor a tornák között, amely a résztvevő csapatok száma, a világranglistán elfoglalt pozíció és a pénzdíj mennyiségén alapszik. Ezen a nyáron – egész Európát tekintve – mindössze 3 olyan torna volt, ami a legmagasabb női kategóriának felelt meg. Nagyon nehéz tehát „sokpontos” rendezvényen részt venni, pláne rendezni, mert a pontgyűjtéshez pénz is kell.

Ha jól értem, a 3x3-as kosárlabda pontosan ugyanúgy működik, mint a tenisz: világranglista, pénzdíjas tornák. Mekkora pénzdíjakról beszélünk? Mennyit hozunk haza, ha egy kiemelt tornán jól szereplünk?

A torna összdíjazása 5000 dollár. Ebből az első helyezett maximum 3500-at hoz el.

Tehát, ha mi rendezünk, akkor mintegy 1,5 millió forintot kell szétosztanunk. A szövetség, egyéb szponzor, vagy magánbefektető tudna támogatni egy ilyen eseményt?

Igen, a pénzdíj ennyi, de emellett a plusz költségeket sem szabad elfelejteni, miszerint szállás, étkezés, pályaállítás, bírók, asztalszemélyzet stb. Úgy gondolom, hogy az is megoldható lenne, hogy az Ön által felsoroltak közül ne csak az egyiket terhelje a költség. A legnagyobb tétel azonban valóban a pénzdíj, az mindenképpen szponzortól lenne a leginkább megoldható.

Az olimpiai remények függvényében nincs erre külön költségvetése a szövetségnek? Elvégre, ha ilyen a rendszer, akkor akár a saját kezünkben is lehet a sorsunk…

A költségvetés mindig egy évre készül el. Ebbe valószínűleg egy pálya felállítása és a személyzet költségei beleférnek, de a pénzdíj kényes rész lehet. Ezért lehet egyszerűbb, ha ezt mondjuk egy névadó szponzor finanszírozza. De ebben a szakágban például már a férfi World Tour állomásain megnyerhető pénzdíjakat a FIBA állja, és itt mondjuk már nem 5 ezer, hanem 30 ezer dollárról beszélünk.

Mennyiből gazdálkodik a 3x3-as szakág évente?

A teljes szakág gazdasági ügyeibe nem látok bele és nem is tisztem beszélni róla. Mi, a felnőtt női válogatottal nagyjából 14,5 millió forintból dolgozunk.

Ez nem valami sok ahhoz képest, hogy egy Európa-bajnok és világbajnoki ezüstérmes csapatról beszélünk…

Igen, nem túl sok, de én azt gondolom, hogy bőven minden igényünk ki van elégítve. Csak köszöntet illeti a szövetséget, mert mindenben maximálisan támogatnak minket. Ezt nem mindenki mondhatja el magáról. A Románokat például – ha jól tudom – csak mezzel szponzorálják, minden mást egy külön szervezet áll nekik. Ellenpéldaként említhetjük a franciákat, akik olyan stábbal és játékos mennyiséggel működtetik ezt a szakágat, hogy követni is nehéz.

Ez a 14,5 millió a nagyon sok kötelező költségen kívül a játékosok napidíját, vagy fizetését is tartalmazza?

A játékosok nem kapnak napidíjat, sem fizetést. Egy jól sikerült szezon után van megszerezhető prémium. Napjainkban a válogatottsággal kapcsolatban állandóan felmerül a díjazás. Én 12 évig voltam úgy válogatott, hogy egy forintot nem kaptam és nem is kértem. Mostanában viszont mindenki pénzt követel azért, hogy a hazájáért játsszon. Megváltoztak a dolgok, a társadalom is más lett. Manapság a fiatalok semmit nem csinálnak csak úgy, mindenért ellenszolgáltatást várnak.

Ezen a nyáron nem jöttek úgy az eredmények, ahogy az elmúlt években megszokhattuk. Megfordult már a fejében, hogy esetleg túl gyorsan jöttek a nagy sikerek? Gondolkodik azon, hogy az olimpiai kvalifikációs szakasz előtt kipróbál új embereket az esetleges versenyszellem jegyében?

Megítélés kérdése, hogy az idei eredményeink csalódást keltők-e.. A vb-n már harmadszor kerültünk be a legjobb 8 csapat közé, és a nehezebb csoportunknak köszönhetően „csak” nyolcadikak lettünk. Az Eb-selejtezőn sikerült kvalifikálni magunkat és az Európa-bajnokság még előttünk van... De visszatérve a kérdésére: igen, természetesen vannak már tervben játékosok, akiket szeretnék megnézni, hogy fekszik neki ez a játék.

Ha a szívére teszi a kezét, nem csalódott?

Dehogyisnem! Ám a missziónk jóval nagyobb, mint mondjuk az idei vb-szereplés. Az egész szakágat építjük, és annak ellenére, hogy még nagyon az út elején járunk, kiváló eredményeink vannak. A férfi válogatott is kijutott az Eb-re és az U18-as fiú válogatott aranyérmes lett a debreceni Eb-n. Mindig mindenkinek kellenek az eredmények, de nem szabad abba a hibába esnünk, hogy csak az érmet tekintjük jó, vagy elfogadható teljesítménynek. Feljövő szakágról van szó, ezért ennek szellemében minden ország folyamatosan egyre többet és többet áldoz, ezáltal egyre nehezebb lesz extra eredményeket elérni. Természetesen folyamatosan azon leszünk, hogy sikerüljön érmet szerezni, de akkor sem szabad kétségbe esni, vagy ne adj’ Isten feladni, ha egyszer-egyszer kevésbé jó eredmény születik.

Ha időutazók lennénk, és az Ön aktív évei alatt lenne most a 3x3-as Eb, melyik három egykori csapattársát választaná maga mellé?

Ez azért nehéz kérdés, mert rengeteg jobbnál jobb csapattársam volt. De ha kizárólag a 3x3 játék szempontjait nézem, akkor Seres Évát, Ujvári Esztert és Csákány Emőkét választanám.