A magyar főváros a kávézók Mekkája

Az elmúlt évtizedben a fővárosi vendég­látóipari fejlesztések különösen a bisztró jellegű helyekre és a kávézókra terjedtek ki. Ennek két fő oka volt, az egyik, hogy kávézót nyitni – a ráfordítás–nyereség aránya miatt – jóval kiszámíthatóbb, mint melegkonyhás helyet, továbbá kevesebb humánerő szükséges a beruházáshoz, mint más éttermi szolgáltatáshoz, ez pedig csökkenti a vállalkozás adminisztrációs és bérköltségeit. A másik ok, hogy Budapest jóval több, mint százéves kávézókultúrával rendelkezik, ám a 2010-es években vajmi kevés jó kávézó működött Budapesten és az ország többi részén, vagyis hatalmas piaci rés tátongott.

A jelek szerint kifejezetten jól sikerültek a fejlesztések, manapság már nemcsak Budapesten, az ország többi nagyvárosában is találni jó kávézókat, és kapni jó minőségű kávét.

Sőt, annyira jól sikerült a budapesti kávézópiac-revitalizáció, hogy a különlegességeket kedvelők Mekkájává vált. Nincs olyan kávéfajta itthon, amelyet ne lehetne beszerezni, és nincs olyan kávéíz, amelyet a hazai pörkölők ne tudnának előállítani. Utánajárás és különösebb fáradság nélkül beszerezhető a 20 ezer forintos (250 gramm) Bluemonte vagy a cibetmacska ürülékéből készült fajta, sőt ma már hozzáférhető az elefántokkal fermentált kávé is, ezek nagyjából kétszer annyiba kerülnek, mint az említett Bluemonte.

Mindezek tükrében egyáltalán nem meglepő, hogy a világ 37 országában vizsgált legjobb 150 kávézóból három hazánkban található. A budapesti minőség annyira erős, hogy a környező országokban szinte nem is találni olyan helyet, ahol képesek lennének hasonló minőségű specialitásokat előállítani (ideértve Bécset is). A hazai kávézók színvonalas kínálatával az olaszok vetekszenek, bár fontos kiemelni, hogy a magyar kávéízek jelentős részben még az olaszokéra hasonlítanak.

A felnőtt magyar lakosság nagyjából 80 százaléka fogyaszt rendszeresen kávét, elsősorban a hagyományos, (kotyogós) főzött kávét, ahogy az olaszok is, utána a presszót és azok permutációit, majd a tejes variációkat kedvelik leginkább.

A KSH adatai szerint 2013-ban volt itthon a legkisebb az egy főre jutó fogyasztás, ekkor 2,1 kilogrammot mértek fejenként, jelenleg 2,4 kilogrammnál tart a magyar fogyasztó, ám a 2000-es években szinte folyamatosan 2,8 kilogramm volt a meghatározó mutató. Az inflációs kosárba a KSH a 750 forint körüli árszinten mozgó (250 grammos) termékeket emeli be, vagyis a magyar fogyasztó jellemzően az olcsóbb kávékat keresi. De nem csak otthon fogyaszt kávét, előszeretettel költ kávézókban is, ennek átlaga 270–350 forint között mozog. Budapesten heti rendszerességgel hajlandó a fogyasztó 500 forintért (presszó) is kávét inni, ez pedig már a felsőközép kategória. Vagyis a magyar fogyasztó érzékelhetően ínyencnek számít a kávézásban. Ehhez képest a világranglistán csak a tizenhatodikak vagyunk a legtöbb kávét fogyasztó nemzetek között.

A listát a skandinávok (finnek, svédek, dánok) vezetik 10 kilogramm feletti mennyiséggel, és meglepő módon az olaszok is csak a top tízes lista végén állnak valamivel kevesebb, mint 5 kilogramm fejenkénti fogyasztással.

Ezek után szinte természetesnek tűnik, hogy a világ kávéfogyasztását a 2000-es években a skandinávok reformálták meg, a hagyományos, olasz, mogyorós, földes ízektől elrugaszkodva a savasabb, citrusosabb gyümölcs-, például a narancsíz irányába. Erre a „vonatra szállt fel” Budapest is, a három legjobb kávézóban ilyen specialitásokat kínálnak, de ezekhez a városban szinte bárhol máshol is hozzá lehet jutni.