A semmittevés kockázata: miért nehéz részesévé válni a klímaváltozás közös problémájának?

Egyre többet halljuk azt a kifejezést, hogy klímaszorongás. Mit jelent ezt pontosan?

Mit szólna hozzá, ha egyik reggel, amikor félálomban kibotorkál a fürdőbe, és kinyitja a csapot, többé nem folyik belőle víz? Napközben pedig annyira meleg van, hogy sötétedés előtt ki sem bír lépni a házból. Amikor bemegy a boltba már nem azt a kérdést teszi fel magának, hogy melyiket vegye meg, hanem hogy van-e. Amikor pedig megszületik a gyereke, az jár a fejében, hogy ez a világ olyan-e, amiben jól érezheti magát, egészséges lehet-e, és van-e lehetősége élni egy élhető életet. Valami ilyesmi lehet a klímaszorongás? Talán… Persze amúgy is nehéz lenne megjósolni, ki hogyan fog élni, ha lassan megváltoznak a körülményeink. Mindenki másképp szorong, másféle dolgoktól.

Amitől viszont minden ember képes szorongani, hogy visszafordíthatatlanul elromlik az élete.

Eljutottunk már odáig, hogy létezik erre hivatalos pszichológiai definíció?

Az Amerikai Pszichológiai Társaság úgy írja le a klímaszorongást, mint a „környezeti végítélettel szembeni folyamatos félelem” állapotát. Ez hivatalosan még nem pszichés betegség. Nem is lehetne az, mivel ebben az esetben a félelem egy valós élethelyzetre adott természetes reakció. Ez a reakció kellene, hogy segítsen minket a túlélésben, cselekvésre kellene, hogy késztessen! Optimális esetben olyan cselekvésre, ami kihúz a bajból, vagy csökkenti azt. Ezt azonban nehezíti, hogy a tetteink következményét csak jóval később tapasztalhatjuk meg.

Azt a kifejezést is egyre többet halljuk, hogy klímagyász. Életszerű ebben a fázisban már gyászról beszélni?

Természetesen, hiszen a változás elkezdődött. Minden változásban van veszteség, ráadásul a klímaváltozás esetében elég nagy. A klímagyász a veszteséggel való szembenézés folyamata. A veszteség pedig az, hogy egyre több olyan változás lesz, amitől már nem lesznek a dolgok ugyanolyanok, mint korábban. Az a legfontosabb kérdés, melyik állomáson időzünk el sokat:

Kikre lehet jellemzőbb a klímaszorongás?

A klímaváltozáshoz kapcsolódó érzések – a „jól létünk” elvesztésétől való félelem, vagy a bizonytalanság, hogy mi fog történni velünk – olyan elemi szorongások mozgatója, mely az ember természeténél fogva mindenkiben benne van. Persze, aki többet szorong, hamarabb rátalál a klímaváltozás témájára.

Miért? Mert sok racionális érv támasztja alá, és a kimenetele is bizonytalan.

Mindeközben az sem teljesen világos, hogy hol a felelősség? Kinek, mit és mennyit kell tennie ahhoz, hogy elérhessük a még elérhető célt? Szóval elég homályos ahhoz, hogy akár túlzott félelmeket keltsen.

Van jellemző korosztály?

Az idősebb korosztály az internet és a közösségi oldalak révén többet és közvetlenebbül találkozik a klímaváltozás válságos híreivel, így feltehetően serdülőkortól és fiatal felnőtt kortól nagyobb arányban fordulhat elő az ettől való túlzott szorongás is. A gyerekekre elsősorban szüleik és szűkebb környezetük van hatással. Ha a szülők a klímaváltozásból a válságot, és a tehetetlenséget szűrik le, az inkább a szorongás felerősödését okozza gyermekeiknél is. Ha a környezettudatosságot és a cselekvést részesítik előnyben, azzal csökkenthetik a félelem és tehetetlenség érzését önmagukban és gyermekeikben is.

Mikorra tehető körülbelül, hogy az emberek elkezdtek emiatt szorongani és hol tartunk most?

Emlékeim szerint valamikor az ezredforduló környékén már volt egy nagyobb fellángolása a klímaváltozással kapcsolatos félelmeknek itthon. Az ózonréteg elvékonyodása, a jéghegyek olvadása és a tengerszint emelkedése, vagy az óceánok szennyezése egy ideig felkapott témák voltak a médiában. Néhány társadalmi szintű környezettudatos lépés, mint például a szelektív hulladékgyűjtés és újrahasznosítás is talán ebben az időszakban kezdett nagyobb hangsúlyt kapni hazánkban. Aztán csend lett...

Nem volt elég nyilvánvaló a semmittevés kockázata.

A felelősség megoszlott a tömegben, nem volt súlya az egyéni tetteknek. Az elmúlt pár évben zajló klímaváltozás viszont már egyre kevésbé tagadható. Mindenki érzi a saját bőrén, vagy legalábbis nyomon követheti jól beklímázott szobájából a számítógépén. Az internet, és a közösségi média a társadalmi szinten megjelenő érzéseket is gyorsabban közvetíti. Az emberre általában jellemző, hogy szüksége van rövid távú visszacsatolásra, ahhoz hogy valamilyen viselkedést tartósan módosítani tudjon. A klímaváltozás esetében azonban pont a rövidtávú visszacsatolás hiányzik. Amit teszek ma a környezetemért vagy ellene, annak hatását nem holnap fogom érezni. Ez pedig nehezíti a környezetkárosító magatartásformák megváltoztatását, és a környezettudatos tevékenységek hosszabb távú fenntartását.

Kapunk elegendő tájékoztatást a médiában erről?

A témában olvasva elsőre nem mindig könnyű megszűrni a valóban értékes ismereteket tartalmazó cikkeket. Vannak írások, melyek a félelemkeltésen keresztül inkább a szorongást erősítik. A hatásvadászat azért is veszélyes, mert egy idő után komolytalanná válik tőle a téma. Vagy csak nem tudsz mit kezdeni vele, túl sok, ezért inkább figyelmen kívül hagyod. Nehéz megtalálni azt az ízléses határt egy cikkben, hogy a tények mellett csak annyira szembesítsen a kockázatokkal, hogy az a probléma megoldására sarkalljon.

Szerencsére egyre több olyan írás olvasható, ami utat mutat az aktív cselekvéshez, így tevékeny részeseivé válhatunk a klímavédelem közös problémájának.

Egyes politikai vezetők megkérdőjelezik a klímaváltozás tényét, illetve nem értenek egyet annak súlyosságával. Miért veszélyes ez?

A politikai érdekek sok esetben nem egyeznek az ésszerű, nyilvánvaló emberi érdekekkel. Azonban nem mindegy, hogy az irányadó emberek – nevezhetjük őket politikusoknak is – mit erősítenek meg a tömegek fejében. A tömeg önmagától lassan mozdul. Ráadásul könnyen félre vezethető látványos, és rövidtávon hasznosnak tűnő nyereségekkel (például új munkahelyek biztosítása). A szükséges változtatás tempóját pedig a rossz vezetői hozzáálláson túl tovább lassítja, hogy minden átalakulás egyéni szinten is energiaigényes.

Kényelmetlen és félelmetes kilépni a saját komfortzónánkból. Ezért van, hogy nem adjuk fel könnyen a már jól bevált szokásainkat. Még akkor sem, ha azok már láthatóan nem jól működnek.

A klímaváltozás esetében azonban rosszul állunk az idővel. Ezért különösen veszélyes, ha a kisebb, de meghatározó érdekkörök tervei szemben állnak az emberiség érdekeivel.

Hogyan lehetne az emberekhez közelebb juttatni, még jobban megértetni ennek a témának a fontosságát?

Két irányból is meg lehet közelíteni a célt: egyéni és társadalmi szintről. Azoknak, akik észlelik a klímaváltozás jelentőségét, egyéni felelősségük, hogy reformálják szűkebb környezetük szemléletét. Meg kell mutatni, hogy nem is olyan nehéz változtatni hétköznapi szokásainkon: elkerülni az egyszer használatos műanyagokat, kulacsban vinni otthonról a csapvizet, szelektíven gyűjteni a hulladékot, előnyben részesíteni a használt cikkek vásárlását – és még sorolhatnám. Társadalmi oldalról pedig az aktuális trend az, ami nagy hatást tud gyakorolni az emberekre. A divat még azokat is érdekli, akiket a klímaváltozás nem.

Ha ciki lesz a palackozott víz, meg a nejlon zacskó és trendi lesz az üveg kulacs és a vászontáska, meg fognak változni a vásárlók igényei.

A környezettudatosság lassan trenddé válik. Ezt a tendenciát már egyre több nagyvállalat, áruházlánc kezdi felismerni, és jobb esetben nem csak látszat lépéseket tesz a fenntarthatóság jegyében.