BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kurd politikusnőt rángattak ki az autójából, majd kivégezték

A szombaton meggyilkolt civilekkel immár 38-ra emelkedett.

Legkevesebb kilenc kurd civillel, köztük a szíriai kurd közösség egyik politikai vezetőjével végzett a Törökország által támogatott arab milícia Szíria északi részén

– közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns civil szervezet szombaton.

Az OSDH úgy tudja, hogy a kurd civileket Tel Ábjad különböző pontjain ölték meg. A Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű szíriai ellenálló milícia politikai szárnya, a Szíriai Demokratikus Tanács szerint az áldozatok egyike

a 35 éves Hevrin Hálaf, aki a Szíriai Jövő párt főtitkára és a tanács egyik vezetője volt. A tanács szerint a Törökország által támogatott milicisták sofőrével együtt kirángatták az autójából a Kámeslíje és Manbídzs közötti úton, és agyonlőtték.

https://twitter.com/TurkeyUntold/status/1183037490317447176

A Yeni Safak nevű török kormánypárti lap úgy számolt be Hálaf meggyilkolásáról, hogy „sikeres műveletben végeztek” a politikai vezetővel, aki a lap szerint a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű „terrorszervezet” egyik politikai szervezetét vezette. Az YPG nevű kurd milíciát Törökország terrorszervezetnek tekinti, és ez a milícia adja az SDF gerincét.

https://twitter.com/JFXM/status/1183270921328648192

Brett McGurk, az amerikai elnök korábbi különmegbízottja, aki az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni koalíció tevékenységét koordinálta megrökönyödésének adott hangot a Twitteren, amiatt, hogy

egy 35 éves, az arabok, a keresztények és a kurdok egyesítésén dolgozó, fegyvertelen nő meggyilkolását a Yeni Safak sikeres akciónak minősítette.

Úgy tudni, Hevrin Hálafot kirángatták az autójából és agyonlőtték. Ez háborús bűn

– fogalmazott McGurk.

A szombaton meggyilkolt civilekkel immár 38-ra emelkedett az északkelet-szíriai török offenzíva halálos áldozatainak száma. Törökország eddig négy katona elvesztéséről számolt be, 18 civil halt meg a határ török oldalán a kurdok által Szíriából kilőtt rakéták miatt.

A török hadsereg és helyi szövetségese, a Szíriai Nemzeti Hadsereg (SNA) ellenzéki fegyveres csoport szerdán támadta meg a kurdokat Északkelet-Szíriában, állításuk szerint a terrorveszély elhárítása érdekében. Ankara célja, hogy biztonsági övezetet hozzon létre a határ mentén, ahova a Törökországban tartózkodó szíriai menekültek hazatérhetnek.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.