BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újra életbe léptek az Irán elleni pénzügyi szankciók

A Pénzügyi Akciócsoport kormányközi szervezet szerint a teheráni vezetés továbbra sem lép fel a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása ellen.

Visszaállította az Iránnal szembeni szankciókat pénteken a pénzmosás és terrorizmus finanszírozása elleni küzdelem jegyében 1989-ben létrehozott Pénzügyi Akciócsoport (FATF) kormányközi szervezet.

A FATF Párizsban pénteken kiadott közleménye azzal indokolta döntését, hogy a teheráni vezetés ismételt figyelmeztetések ellenére sem tett eleget ígéreteinek, hogy fellép a pénzmosás, illetve a terrorizmus finanszírozása ellen. A kormányközi szervezet 2016-ban oldotta fel büntetőintézkedéseit.

A FATF szerint Irán tevékenységével sérti az ENSZ közgyűlése által elfogadott, határon átnyúló szervezett bűnözés elleni harcról szóló Palermói Egyezmény rendelkezéseit is.

A szervezet hozzátette: amint a teheráni vezetés ratifikálja az egyezményt, ismételten megvizsgálják a szankciók felfüggesztését.

Irán mellett csak Észak-Korea szerepel a szervezet feketelistáján, ami

jelentősen megnehezíti a hitelfelvételt ezen országok számára a nemzetközi pénzpiacokon.

Fotó: AHMAD AL-RUBAYE / AFP

Abdolnasszer Hemmati, az iráni Központi Bank vezetője szerint a FATF döntése nem lesz kihatással Irán külkereskedelmére. „Politikai és nem szakmai indíttatású ez a döntés. Biztosíthatom országomat, hogy ennek nem lesz hatása Irán külkereskedelmére és az átváltási árfolyam stabilitására” – hangoztatta Hemmati, akit az IRNA állami hírügynökség idézett.

Abbasz Muszavi iráni külügyi szóvivő szintén

politikailag motiváltnak nevezte a döntést,

amely szerinte az Egyesült Államok, Izrael és Szaúd-Arábia nyomására született. Mint mondta, Irán az utóbbi több mint két évben végrehajtott minden szükséges törvényt és szabályzatot.

A FATF egyébként a nap folyamán újabb hét országot (Albánia, Barbados, Jamaica, Mauritius, Mianmar, Nicaragua és Uganda) helyezett az úgynevezett szürke listájára, mert

nem sikerült eleget tenniük a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása elleni kötelezettségeiknek.

Egyben felszólította ezeket az államokat, hogy a további pénzügyi büntetőintézkedések elkerülése végett, és hogy lekerüljenek a lajstromról, foganatosítsanak megfelelő jogi és egyéb intézkedéseket a helyzet orvoslására.

A FATF a jelenleg szürke listán lévő Pakisztánnak további négy hónapot biztosított, hogy megfelelő intézkedésekkel fellépjen a terrorizmus finanszírozása ellen, s így ne kerüljön egy lajstromra Iránnal és Észak-Koreával.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.