BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Merkely: Akár nyáron is lehet újabb járvány

A járvány második hullámának legvalószínűbb időpontja a november, de addig is ki kell húzni az időt – mondta a Semmelweis Egyetem rektora.

Külföldről behurcolt koronavírussal bármikor, akár már nyáron is lehet újabb járványt okozni Magyarországon – mondta Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem (SE) rektora, a klinikai járványelemző munkacsoport vezetője csütörtökön a Kossuth Rádió műsorában.

Merkely Béla arról beszélt:

a járvány második hullámának legvalószínűbb időpontja a november, de addig is „ki kell húzni az időt”.

Úgy fogalmazott: Magyarország „egyelőre őrzi az integritását”, de „nem lehetünk eléggé óvatosak”, hiszen az ország nincs lezárva, és „ha körbenézünk, riasztó látvány tárul elénk”.

Míg ugyanis a járvány elején Dél- és Nyugat-Európa felöl jött a vírus Magyarországra, most körbevette az országot a vírusfertőzés. Szerbiában régóta emelkedik a betegek száma, Romániában annyi az új beteg naponta, mint a járvány csúcsán, Ukrajnában emelkedik a járványgörbe, és Ausztriából is magasabb esetszámokat jelentenek.

Merkely Béla kitért arra:

Magyarország sikeres védekezésének lényeges eleme volt az időben bevezetett számos korlátozás, az iskolák, éttermek bezárása, a vásárlási idősávok kijelölése. Ezek következtében azonban az ország lelassult, a gazdaság visszaesett, a munkahelyek veszélybe kerültek, tehát nem lehet ezt a technikát többször bevetni, mert az mindannyiunknak sokba fog kerülni.

Merkely Béla
Fotó: Kovács Tamás / MTI

Most, hogy Magyarországon jó a helyzet, a vírus behurcolását kell megakadályozni. A májusban végzett országos, reprezentatív kutatás eredményei szerint

igen tekintélyes a tünetmenetes vagy kevés tünettel járó esetek száma, tehát szűrni kell, mégpedig a magas rizikójúakat, így például az ukrán, a román, a szerb határ környékén lakókat, és a külföldről érkező magyarokat és külföldieket

– mondta.

Hozzátette: nyitott lenne arra, hogy aki szeretné, azt szűrjék, mert ő tudja, miért kéri a tesztelést.

Emellett továbbra is fontos az udvarias távolságtartás, a maszk viselése és a rendszeres kézmosás.

Merkely Béla szólt arról is: a november azért a legvalószínűbb időpontja a második hullámnak, mert akkor újra iskolába járnak a gyerekek, dolgozni a szülők, lehűl a levegő, ami szintén kedvez a vírus terjedésének, és sokat vannak az emberek zárt térben.

A szakemberek szerint

a második hullám enyhébb lefolyású lesz, hiszen már ismerik a vírust, annak gyenge pontjait, a terjedés lassításának és a betegek kezelésének hatékony módszereit.

Emellett a nagy vakcinagyártók is készülnek erre az időpontra, az egyik legnagyobb gyártó 100 milliós nagyságrendben kezdte meg a még tesztelés alatt lévő vakcina gyártását – tette hozzá Merkely Béla.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.