BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egyre nő itthon a 40 év alatti fertőzöttek száma

A jelenség oka, hogy a fiatal fertőzöttek sokat járnak külföldön vagy találkoznak olyan ismerősükkel, aki külföldön járt.

Júliusban a Magyarországon regisztrált fertőzöttek

44 százaléka a 40 év alatti korosztályból került ki. Az esetek jelentős része köthető volt külföldi utazáshoz

– írja honlapján a Semmelweis Egyetem. Az intézményi fertőzések felszámolásával júniusban a 60 éves, vagy a náluk idősebbek körében jelentősen csökkent a fertőzések száma, júliusban pedig már csak 63 fertőzöttet észleltek ebből a korosztályból. A leginkább veszélyeztetett korosztály aránya az összes fertőzött közül az eddigi legalacsonyabb, mindössze 17 százalékos. Ezzel szemben a 40 év alattiak megbetegedésszáma folyamatosan emelkedik, júliusban már az aktívabb korosztály tette ki a fertőzöttek 44 százalékát – derült ki a Semmelweis Egyetem által, országos adatok alapján végzett elemzésből.

Fotó: AFP

A fiatalabbak betegséglefolyása jellemzően kedvezőbb, és bár az ő szervezetüket is megviseli a vírus, ritkábban van szükségük kórházi ellátásra.

A fertőzöttek közül sokan jártak külföldön közvetlenül a megbetegedésük előtt, vagy találkoztak olyan rokonukkal, barátjukkal, vagy kollégájukkal, aki külföldi utazásból tértek haza.

Ez az egyik fő oka annak, hogy Magyarországon jelenleg az aktívabb korosztály körében terjed a vírus.

A Semmelweis Egyetem továbbra sem javasolja a külföldi utazást, viszont azt tanácsolja, hogy akinek halaszthatatlan elfoglaltsága van a határon túl, az kövesse az Európai Bizottság Közös Kutatóközpontjában (JRC, Joint Research Centre-ben) gyűjtött, feldolgozott és teljesen nyilvános adatokat, mert a még zöld jelzéssel bíró országokon belül is nagy eltérések lehetnek régiónként.

Külföldi utazás után alapos megfontolást és körültekintést igényel az idősebb hozzátartozók felkeresése is, mivel az ő esetükben a betegség lefolyása jellemzően jóval súlyosabb.

Koronavírus: 20 millióhoz közelít a fertőzöttek száma

A hivatalos adatok szerint a halálos áldozatok száma 730 ezer, a gyógyultaké pedig 12 millió. Magyarországon hárommal nőtt a koronavírus áldozatainak száma.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.