BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Koronavírus a debreceni Csokonai Színházban is

Pozitív koronavírustesztet produkált a Csokonai Színház egyik alkalmazottja.

Elmarad Az öreg hölgy látogatása című darab szeptember 11-re meghirdetett bemutatója. A Csokonai Színház honlapján közölte, hogy a társulat minden elővigyázatossága ellenére Az öreg hölgy látogatása 2020. szeptember 11-re meghirdetett bemutatója elmarad.

A szeptember 5-i Bánk bán-premier egyik közreműködőjének PCR-tesztje a csütörtökön pozitív lett, amiről az érintett haladéktalanul tájékoztatta a Csokonai Színház vezetését.

Mivel a két produkció stábja mind műszaki, mind művészeti területen több ponton egyezik,

így a Csokonai Színház a járványügyi hatóságok iránymutatásával összhangban Az öreg hölgy látogatása hétvégi előadásainak lemondása, illetve a próbafolyamatok megszakítása mellett döntött.

Fényfestés a debreceni Csokonai Nemzeti Színház épületén
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A debreceni színház is készült Az öreg hölgy látogatása előadásokra, amelyek az utolsók lettek volna a felújítás előtt álló történelmi épületben. A társulat egészségének védelme érdekében azonban az eredetileg 2020 márciusára tervezett bemutató újabb elhalasztása mellett döntött a teátrum vezetése.

A koronavírus miatt elhalasztják székesfehérvári Vörösmarty Mihály Színházban Az ember tragédiája 2.0 ősbemutatóját is, valamint várhatóan a szeptemberi műsorban meghirdetett összes előadást, de ez majd a járványügyi hatóság döntésétől függ. Az Operettszínházban is elkapta valaki a koronavírust, ezért leállították a próbákat, és mindenkit letesztelnek. A Thália Színház társulatának egyik tagja is koronavírusos lett. Ezt követően lezárták a színházat, majd sor került a dolgozók tesztelésére.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.