BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Új felfedezésre jutottak szegedi kutatók a koronavírus kapcsán

A Letoha Tamás vezetésével felfedezett új mechanizmus alkalmas lehet a koronavírus-fertőzés gátlására.

A koronavírus új fertőzési mechanizmusát fedezték fel a szegedi Pharmacoidea Kft. kutatói, ami lehetőséget biztosíthat a kórokozók sejtbe jutásának gátlására – közölte a cég pénteken.

A közlemény szerint az Európa legnagyobb gyógyszerfejlesztési programjában, az Innovatív Gyógyszer Kezdeményezésben (Innovative Medicines Initiative) részvevő kutatók felfedezésének lényege, hogy

a koronavírus sejtfelszíni kötődésekor a már feltérképezett sejtfelszíni kötőhely, az ACE2 (angiotenzin konvertáló enzim) mellett a sejtfelszíni cukrozott fehérjékkel is kapcsolatba kerül, és ez elősegíti a vírus bejutását a sejtbe.

Fotó: Shutterstock

A Letoha Tamás vezetésével felfedezett új mechanizmus alkalmas lehet a koronavírus-fertőzés gátlására. Az erre vonatkozó szabadalmat a kutatók májusban nyújtották be a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalához.

A felfedezésről szóló kézirat jelenleg elbírálás alatt áll, de a koronavírus-járványra tekintettel a Nature kiadó saját preprint szerverén már nyilvánosságra hozta.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.