BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Rágalmazási ügyben is bíróság elé állították Navalnijt

Egy második világháborús veterán becsületét és méltóságát sértő rágalmazás címén állították ismét bíróság elé Moszkvában az ellenzéki politikust.

Egy második világháborús veterán, Ignat Artyomenko becsületét és méltóságát sértő rágalmazás címén állították pénteken ismét bíróság elé Moszkvában Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikust.

Artyomenko szerepelt egy, a tavalyi orosz alkotmánymódosítás mellett agitáló reklámfilmben, amelynek szereplőit az ellenzéki politikus „lakájoknak” és „az ország szégyenének” nevezte.

A pénteki tárgyaláson a Dozsgy ellenzéki televízió beszámolója szerint Navalnij azzal vádolta a bíróságot, hogy a „magatehetetlen” 95 éves veteránt „bábként” használják fel ellene egy „PR-perben”, mert szerinte „a Kremlnek újságcímekre van szüksége”.

Fotó: MTI/EPA/Babuskinszkij kerületi bíróság

Az is állította, hogy Artyomenko hozzátartozói pénzt kapnak az idős ember – egyébként videokapcsolatban történő – szerepeltetéséért.

A megerősített rendőri erőkkel biztosított helyszínen a tárgyalást többtucatnyi újságíró követi, és több külföldi diplomata kíséri figyelemmel.

Navalnij a héten másodszor áll bíróság előtt.

Navalnij ügye téma lesz Szergej Lavrov orosz külügyminiszter és Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője pénteken esedékes moszkvai találkozóján.

Börtönre ítélte Navalnijt az orosz bíróság

Letöltendőre változtatta kedden az illetékes moszkvai bíróság az Alekszej Navalnij ellenzéki politikusra az úgynevezett Yves Rocher-ügyben korábban kiszabott felfüggesztett szabadságvesztést.

Meghalt Navalnij kezelőorvosa

Tragikus hirtelenséggel, 55 éves korában meghalt az omszki sürgősségi kórház főorvos-helyettese, Szergej Maximisin, aki Navalnijt a mérgezésekor kezelte. Halálának okát nem közölték, csak annyit, hogy nem a Covid-19 áldozata lett.

 

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.