BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A fővárostól várnak bocsánatkérést a vendéglátósok

A BKIK azt várja, hogy központilag rendeljenek el adóvégrehajtási moratóriumot a kiszolgáltatott helyzetbe került cégekre.

Arra várnak a kiszolgáltatott helyzetbe került vendéglátósok, hogy a főváros vezetése visszautalja a behajtott iparűzésiadó-előlegeket, amit nem a jog, hanem a tisztesség alapján a bértámogatások miatt is sürgősen meg kellene lépni – közölte a Magyar Nemzettel az ipartestület. A budapesti iparkamara eközben levélben kezdeményezte a legsérülékenyebb kör számára az általános adómoratóriumot a kormánynál és Karácsony Gyergelyéknél. Hozzátették:

Azt várjuk, hogy a városvezetés kiáll és elnézést kér a bajba került vállalkozásoktól, erkölcsi-etikai alapon. Annak ellenére, hogy jogilag szabályosan járt el a fővárosi önkormányzat az iparűzésiadó-előlegek behajtásával, az inkasszóval, azt várjuk, hogy tisztázzák: az ősszel miért nem jutottak segítséghez az érintett vállalkozások, és miért nem kaptak választ a helyi adóhatóságtól?

Az ipartestület vezetője úgy nyilatkozott: a bürokrácia tette a dolgát, ami látszik, hogy túlbonyolított, eleve egyszerűsíteni kell. Amiatt azonban, hogy a rendszer mennyire érzékeny a külvilágban zajló folyamatokra, és az miként igazodik az adófizetők körülményeihez, a politikusokat lehet felelősségre vonni.

Fotó: Pixabay

Kovács László úgy folyatta:

úgy gondoljuk, hogy egy ilyen járvány uralta állapotban az a minimum, hogy a városvezetés nem is engedi idáig fajulni a helyzetet. Ha már eddig elmaradt a méltányosság, akkor most arra várunk, hogy tegyenek azonnali kompenzáló intézkedéseket

– szögezte le Kovács László.

A Magyar Nemzet azt írja, ezzel összecseng, hogy tegnap a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) lépett: Nagy Elek elnök levélben fordult Karácsony Gergely főpolgármesterhez és a kormány gazdasági illetékeseihez. Ebben azt kérik, hogy

központilag rendeljenek el adóvégrehajtási moratóriumot a kiszolgáltatott helyzetbe került cégekre.

A kamara a Főpolgármesteri Hivatal és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal hatósági beszedési megbízásaira kéri az adótartozások felfüggesztését 2021 végéig.

A BKIK szerint a turizmusban és a vendéglátásban dolgozó budapesti mikro-, kis- és közepes vállalkozások helyzete immár tarthatatlan, és a legfontosabb a segítségnyújtás lenne. A köztestület arról számolt be, hogy nagyságrendileg 15 ezer budapesti vállalkozás kerülhetett a pandémia miatt olyan helyzetbe, hogy legjobb szándékai ellenére sem tud eleget tenni adófizetési kötelezettségeinek.

A BKIK ezen felül bejelentette, hogy

létrehoz egy 75 millió forint kezdőösszegű szolidaritási pénzalapot, amelyhez már érkeztek felajánlások

olyan vállalkozóktól, akik csatlakoznának a többi gazdasági szereplő megsegítéséhez az alap működtetésével.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.