BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hétfő éjfélig várják a köznevelésben dolgozók jelentkezését az oltásra

Március 24-ig a mintegy 180 ezer köznevelésben dolgozó pedagógus közül 102 ezren regisztráltak védőoltásra, és 20 ezren már meg is kapták az oltást.

Március 29-én éjfélig kell oltásra regisztrálniuk az óvodai, iskolai és bölcsődei dolgozóknak – hívja fel a figyelmet a koronavirus.gov.hu.

A hétfő éjféli regisztrációs határidővel kapcsolatban a kormányzati portálon emlékeztettek: a kormány azt a döntést hozta, hogy az egészségügyi, a szociális dolgozók, a regisztrált idősek, a rendőrök és katonák mellett elindítják a regisztrált óvodai és iskolai pedagógusok, valamint a bölcsődei dolgozók oltását is, hogy az óvodák és iskolák újranyitásával a pedagógusok is nagyobb védettséggel állhassanak újra munkába.

A tájékoztatás szerint első körben a március 24-ig már regisztrált, köznevelésben – tehát óvodákban, általános iskolákban és gimnáziumokban – dolgozó pedagógusok oltása történhet meg.

  • Őket a jövő hét közepén a regisztrációjuk során megadott telefonszámon sms-ben hívják be az oltásra.
  • Az oltás várható időpontja április 1. csütörtök, április 2. péntek és április 3. szombat.
  • Az oltás helyszíne: a regisztrációjuk során megadott lakcímhez rendelt kórházi oltópont.
  • Március 24-ig a mintegy 180 ezer köznevelésben dolgozó pedagógus közül 102 ezren regisztráltak védőoltásra, és 20 ezren már meg is kapták az oltást. Első körben tehát a már regisztrált, de még nem beoltott 82 ezer pedagógust oltják be.

    Felhívták a figyelmet arra, hogy azok a pedagógusok, akik az sms-ben küldött oltási időpontra nem jelennek meg, illetve nem tudnak megjelenni, csak egy későbbi alkalommal kerülhetnek sorra.

    Fotó: Pixabay (Illusztráció.)

    A pedagógusok oltási programjához szükséges vakcinákat a regisztrált idősek oltására tervezett vakcinakészletek átcsoportosításával lehet megoldani, a rendelkezésre álló oltóanyagokat az országos oltási munkacsoport irányítja át a kórházi oltópontokra.

    A második kör oltása húsvét után lesz.

    A még nem regisztrált pedagógusokat, a szakképzésben dolgozókat, az egyéb óvodai, iskolai és bölcsődei dolgozókat arra kérik, hogy március 29. hétfő éjfélig regisztráljanak a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon.

    Fontos, hogy a nem önkormányzati fenntartású bölcsődékben, mini bölcsődékben, családi bölcsődékben vagy munkahelyi bölcsődékben dolgozóknak a honlapon történt regisztráció mellett a munkáltatójuknál is jelezniük kell oltási igényüket legkésőbb március 29-én 12.00 óráig.

    A regisztrációkor azt is tartsák szem előtt, hogy az oltás helyszíne a regisztráció során megadott lakcímhez rendelt kórházi oltópont lesz.

    A kormány döntése alapján több mint 180 ezer köznevelésben dolgozó, 30 ezer középfokú szakképző intézményben dolgozó és 13 ezer bölcsődei dolgozó jogosult a pedagógusok kampányszerű oltására. Az oltás ezúttal is önkéntes és ingyenes, és az országban éppen rendelkezésre álló vakcinával történik – írják.

    Regisztráció védőoltásra

    Tavaly decemberben megnyílt a regisztráció lehetősége az interneten is a koronavírus elleni védőoltásra. Regisztrálni a https://vakcinainfo.gov.hu/ honlapon lehet. Mivel a kormány nem tette kötelezővé az oltást, a vakcinát csak azok fogják megkapni, akik regisztrálnak.

     

    Címoldalról ajánljuk

    Tovább a címoldalra

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.