BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tovább nő az oltási kedv, a keleti vakcinák népszerűbbek az Astrazenecanál

2020 decembere óta megduplázódott azok aránya, akik tervezik beadatni maguknak a vakcinát.

Már több, mint a magyarok kétharmada (69 százalék), tehát öt és félmillió ember tervezi beoltatni magát, vagy már be is oltották – derül ki a Nézőpont Intézet Magyar Nemzet számára készített közvélemény-kutatásából. A Pfizer a legnépszerűbb, azonban a keleti oltások népszerűbbek az AstraZeneca vakcinánál.

Év eleje óta folyamatos emelkedés tapasztalható az oltási kedv esetében.

2020 decembere óta megduplázódott azok aránya, akik tervezik beadatni maguknak a vakcinát,

vagy már esetleg be is vannak oltva. Ez az arány jelenleg 69 százalék, tavaly decemberben 35 százalék volt.

Fotó: Nézőpont Intézet

Továbbra is az idősebbek és a nagyobb településen élők körében a legmagasabb az oltakozási kedv, de szinte minden vizsgált csoport esetében növekedés volt tapasztalható. Ez nem meglepő, hiszen már több, mint másfél millióan megkapták az oltást Magyarországon komolyabb mellékhatások nélkül, így a közvetlen hozzátartozók és az ismerősök pozitív tapasztalatai tovább növelik a bizalmat a vakcinában.

A Pfizer vakcinája a legnépszerűbb a magyarok körében, 61 százalék beadatná magának azt, sőt 6 százalék csak ezt az oltóanyagot fogadná el.

Legkevésbé az AstraZeneca népszerű a magyarok körében 37 százaléknyian oltakoznának vele és mindössze 1 százaléknyian választanák kizárólag az angol-svéd terméket. A keleti vakcinák népszerűbbek az AstraZeneca-nál, mind a kínai Sinopharm, mind pedig az orosz Sputnik V oltóanyagot a megkérdezettek fele beadatná (50, illetve 48 százalék).

Fotó: Nézőpont Intézet

Komoly törzsbázisa is van a két vakcinának, a kínai esetében 5 százaléknyian, az orosz esetében pedig 3 százaléknyian mondták azt, hogy csak ezzel oltakoznának. A Moderna termékét is nagyságrendileg annyian választanák, mint a két keleti oltóanyagot (53 százalék).

Módszertan

A Nézőpont Intézet közvélemény-kutatása 2021. március 16. és 17. között 1000 fő telefonos megkérdezésével készült. A minta reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint. 1000 fős mintanagyság és 95 százalékos megbízhatósági szint esetén a mintavételi hiba 3,16 százalék.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.