BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem lassít a delta variáns Kínában

Továbbra is terjed a mutáns.

Továbbra is terjed a koronavírus delta variánsa Kínában, ahol már 17 tartományból jelentettek belföldi fertőzésből eredő megbetegedéseket az új járványhullám kezdete óta.

A kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság hétfői közlése szerint az ország szárazföldi részén előző nap 94 új, belföldi fertőzésből eredő Covid–19-es esetet regisztráltak. A legtöbb új fertőzöttet a közép-kínai Honan és a kelet-kínai Csiangszu tartományból jelentették. Ezenkívül még két tartományban, a délkelet-kínai Hunanban és a közép-kínai Hupejben azonosítottak újabb betegeket vasárnap.

A járvány jelenlegi, a koronavírus delta variánsa okozta hulláma Csiangszu székhelyéről, Nankingból indult, ahol július 20-án, a nemzetközi repülőtér dolgozói köréből kerültek ki az első betegek.

Fotó: AFP

Azóta a 9 millió lakosú városban összesen 231 fertőzöttet regisztráltak, a város lakosságát pedig öt körben tesztelték. Július 20. óta vasárnap fordult elő először, hogy egyetlen újabb megbetegedést sem jelentettek. A járványhelyzet a szomszédos Jangcsou városban fordult súlyosabbra azóta, ahol mostanáig 346 új esetet azonosítottak. A helyi hatóságok hétfőn a járvány elleni óvintézkedések még szigorúbb betartatására szólították fel az illetékeseket – derül ki a China Daily című kínai lap internetes kiadásában megjelent cikkből.

A kelet-kínai Csöcsiang tartomány partvonalán fekvő szigetcsoportból álló Csousan kormányzata pedig arról számolt be, hogy megkezdték egy hajó személyzetének mentését, miután a legénység egy tagja a közösségi médiában tett közzé videóbeszámolót arról, hogy 13 társánál lázas tünetek jelentkeztek. A kínai hajó a Fülöp-szigetekről szállított szenet, ám nem kapott engedélyt a kikötésre a Csiangszuban található kikötőtől, így a betegek egyelőre nem kaptak orvosi ellátást, s az sem tisztázott, hogy a tüneteiket koronavírus-fertőzés okozza-e.

Az országban már több mint harminc tisztségviselőt büntettek elbocsátással vagy egyéb módon a legújabb járványhullám nem megfelelő kezelése miatt.

Miután a múlt hét elején – tavaly június óta először – újabb eseteket jelentettek Hupej székhelyén, Vuhanban is, a város teljes lakosságát tesztelésnek vetették alá. A vasárnap lezárult, teljes körű mintavétel során 9 újabb megbetegedést azonosítottak.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.