A magyar külpolitika felmérte az Afrikában rejlő lehetőséget

Az afrikai országok piacai hatalmas lehetőségeket tartogatnak a fejlett technológiákkal felvértezett magyar vállalatok számára

– emelte ki nemrég tett ruandai, hivatalos látogatásán Szijjártó Péter. A Magyarországnál három és félszer kisebb közép-afrikai állam fővárosában a külgazdasági és külügyminiszter egy 52 millió dolláros magyar kötött segélyhitelprogram elindítását jelentette be. Ez az eddigi legnagyobb volumenű ilyen projekt, amelyet hazánk valaha is aktivált a kontinensen. Ennek részeként korszerűsítik Kigali vízgazdálkodási létesítményeit, s e munkálatok több mint felét végzik majd magyar cégek. Az egymilliót meghaladó lélekszámú főváros víztisztító telepét szintén felújítják és bővítik. Ruanda mellett több más reláció is említhető példaként a kapcsolatok élénkülésére az elmúlt időszakból. Kenyával gazdasági vegyes bizottságot hoztunk létre, a Dél-afrikai Köztársaság viszonylatában az idén eddig 68 százalékkal nőtt a kereskedelmi forgalmunk, és immár húsz afrikai országból fogadnak hallgatókat egyetemeink.

A magyar–afrikai viszony azonban korántsem új keletű.

„A hazánk 1956 utáni elszigeteltségéből való kitörés egyik lehetséges pontjaként az akkori állampárti vezetés a további afrikai és ázsiai országokkal történő kapcsolatépítést jelölte meg. Az 1960-as évek közepén elkészült Magyarország Afrika-politikája, melynek révén egészen a rendszerváltásig komoly jelenlétünk volt a fekete földrészen. Olyan termékeket tudtunk exportálni, mint például a Ganz mozdonyai, az Ikarus buszok, a Globus konzervek vagy a Hajdu mosógépek” – idézte fel a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Afrika Kutatóközpontjának a vezetője. A témában számos publikációt jegyző Tarrósy István lapunknak nyilatkozva rámutatott a többtucatnyi állammal kialakított együttműködésünk egy másik pozitív hozadékára is, arra az állami ösztöndíjprogramra, amelynek köszönhetően az 1980-as évek végéig sok száz fiatal érkezett a fekete kontinens országaiból, hogy a magyar felsőoktatásban vagy szakképzésben tanulhasson.

A rendszerváltás után azonban megváltoztak a külpolitikai prioritások, és a szubszaharai térséggel való diplomáciai kapcsolataink gyakorlatilag lenullázódtak.

Ott mindössze két nagykövetségünk maradt: a nairobi és a pretoriai.

Ez visegrádi összevetésben is a legkisebb szám volt. Változást ebben az elmúlt évtized hozott. A 2011-ben meghirdetett globális nyitás mint külpolitikai doktrína ugyanis már deklaráltan foglalkozott a Szaharától délre fekvő államokkal történő újbóli kapcsolatfelvétellel is, a 2019-ben elfogadott Afrika-stratégia pedig huszonkét pontba szedve rögzítette a magyar kormányzati feladatokat. A dokumentum elsősorban az exportfókuszú külgazdasági jelenlét erősítését és a hazai „tudástranszfer” lehetőségeit vázolta, de tartalmazta a humanitárius szerepvállalás fokozását is.

Így a pragmatikus magyar külpolitika ma már Afrikának is megfelelő figyelmet szentel, erőnkhöz és teljesítőképességünkhöz mérten ott vagyunk a kontinensen, térségi versenytársainkhoz hasonlóan

– vonta meg a történeti áttekintés mérlegét a PTE BTK Politikatudományi és Nemzetközi Tanulmányok Tanszékének a professzora.

Tarrósy István – a múltbéli kedvező tapasztalatokra hivatkozva – a kapcsolatok alakulása szempontjából az egyik legfontosabb dimenziónak a külföldi fiatalok magyarországi egyetemi tanulmányait támogató, világviszonylatban is kiemelkedő volumenű Stipendium Hungaricum programot tartja. A világszerte meghirdetett és már majdnem két tucat afrikai országból is elérhető ösztöndíjra a kutató egyfajta „puha eszközként” tekint, amelyet annak érdekében érdemes bevetni, hogy később „keményebb tételekre”, például gazdasági előnyökre szintén szert tehessünk.

Az ösztöndíjas diákok ugyanis a diplomaszerzés után kvázi kulturális nagykövetekként maradnak a kapcsolatrendszerben

– vallja a szakember. Azt is megtudtuk tőle ezzel kapcsolatban, hogy a PTE és három másik magyar univerzitás – Debreceni Egyetem, Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, International Business School – Kenya fővárosában, Nairobiban Education Hungary néven hallgatótoborzó irodát nyitott, amelyet „elképesztő érdeklődés” övez, s nemcsak az ösztöndíjas, hanem a fizetős képzések is igencsak keresettek. Adódik persze a kérdés, hogy a fekete földrészről mennyien tudják kifizetni a nyugat-európai mércével egyébként olcsónak mondható magyar tandíjat és megélhetést. Tarrósy István erre úgy reagált: „Egyre többen, ugyanis van egy felerősödőben lévő – mondhatni – afrikai középréteg. Ennek egyik ékes példája Kenya.”

A teljes cikk a Figyelő legfrissebb számában olvasható.