BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A korrupcióellenes nyomozók vették őrizetbe Macron volt testőrét

Alexandre Benalla korábban azért állt bíróság előtt, mert 2018-ban tüntetőket bántalmazott.

Vizsgálatot indítottak kedden Emmanuel Macron francia elnök volt testőre, Alexandre Benalla ellen egy orosz oligarchával kötött szerződés miatt, írja a France24.

Benallát, akit 2018-ban bocsátottak el, miután lefilmezték, amint tüntetőket bántalmazott, a korrupcióellenes rendőrség munkatársai vették őrizetbe a feleségével együtt, a korábbi társa, Vincent Crase üzleti ügyeivel kapcsolatos vizsgálat részeként – közölték francia források az AFP-vel.

Fotó: STEPHANE DE SAKUTIN / AFP

Crase exrendőr, aki egykor Macron pártjának biztonságáért felelt. 2019-ben azt mondta a nyomozóknak, hogy az Iszkander Makhmudov orosz oligarchával kötött üzlet az ő és gyermekei biztonságát garantálta Franciaországban és Monacóban.

A 30 éves Benalla, aki korábban éjszakai szórakozóhelyeken kidobóemberként dolgozott, egy 2018-as parlamenti bizottsági meghallgatáson tagadta, hogy bármi köze lenne a szerződéshez.

A francia nyomozók pénzmosás és korrupció lehetőségét vizsgálják az állítólag Putyin-közeli Makhmudov és Crase üzlete kapcsán, amely a Mediapart francia oknyomozó oldal 2019 decemberi beszámolója szerint 294 ezer euró értékű volt.

Benallát novemberben ítélték el okirathamisításért, illegális lőfegyver viseléséért, és azért mert egy 2018-as megmozduláson tüntetőket bántalmazott. Macron akkor rúgta ki testőrét, mikor a 2018-as incidensről készült videofelvétel nyilvánosságra került.

Benalla a tárgyaláson tagadta a vádakat, azt állítva, hogy reflexből cselekedett, hogy segítsen a rendőröknek letartóztatni a rendbontó tüntetőket.

A nyomozók megállapították, hogy Benalla továbbra is diplomata útlevéllel utazott Afrikába és Izraelbe, ahol tanácsadói vállalkozást próbált felépíteni, ráadásul az egyik útlevél megszerzéséhez hamisított dokumentumokat használt.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.