BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Két ember rekedt benn a kiégett olasz kompban

Sikerült kimenteni az utasok és a legénység jelentős részét, de ketten még nem tudtak kiszabadulni, tíz ember eltűnhetett.

Két ember rekedt benn a kiégett olasz kompban, amely Görögországból indult Brindisi városába még péntek hajnalban. A lángok akkor csaptak fel, amikor a hajó Korfu szigeténél járt. A járművön 239 utas és 51 fős legénység volt. A bajba jutott emberek jelentős részét sikerült épségben kimenteni a parti őrség embereinek. 

A Reuters brit hírügynökség értesülései szerint a tűzesetnek nincsenek halálos áldozatai, és súlyosan sem sérült meg senki. Három embert kellett kórházba vinni légzési nehézségekkel. A görög lapok értesülései szerint azonban tízen eltűntek. Ezzel kapcsolatban a parti őrség vezetője annyit mondott, még folyamatban van a mentés, így egyelőre nem tudják megmondani, igazak-e a hírek.

Fotó: MTI/AP/debater.gr/Lazos Madikos

A hajó a jelentések szerint teljesen kiégett, két ember bennrekedt a roncsban. Őket most is próbálják kiszabadítani a hatóságok emberei. 

Egy helikopter készenlétben áll, hogy amint kijutnak a fedélzetre az alsóbb részekről, rögtön kiemeljék őket. 

Fotó: STAMATIS KATAPODIS/AFP

A komp a Grimaldi Lines tulajdonában áll, a cég szóvivője a Reutersnek megerősítette, hogy vizsgálatot indítottak a tűz okának kiderítésére. A lángok a gyanú szerint a raktérben csaphattak fel. 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.