Régi pompájában ragyog az Operaház

A nagyszabású történelmi rekonstrukció folyamán a neoreneszánsz stílusú épület a pincétől a padlásig teljes körű felújításon esett át. Ennek eredményeként, visszakapva eredeti pompáját s megfelelve a mai kor innovatív színház-technológiai követelményeinek, egy olyan nemzetközi szinten is kimagasló színvonalú, XXI. századi kulturális épületté vált, amelyre okkal lehetünk büszkék, s az egész világ a csodájára jár.

Visszatekerve az idő kerekét: a XIX. században Pesten és Budán is nagy hagyományuk volt az opera-előadásoknak. Így Pest városképének a kialakulásával egyre inkább felvetődött egy önálló intézmény létrejöttének a kérdése. A magyar arisztokrácia viszont nem bízott a hazai építészekben, így – bár Ybl Miklós már négy éve dolgozott a terveken – kiírtak egy zárt körű nemzetközi pályázatot, amelyre hat szakembert hívtak meg. Végül 1874. február 14-én csaknem egyöntetű döntéssel Yblt bízták meg a feladattal. A pályázat kiírásához szükség volt Ferenc József uralkodó jóváhagyására is, aki 1873. július 25-én, egy kikötéssel adta erre áldását: a megépülő intézmény, akkori nevén Magyar Királyi Operaház nem lehet nagyobb a bécsinél. 1875. január 18-án a legfelsőbb jóváhagyás is megtörtént. Az építkezés vezetésével és ellenőrzésével foglalkozó bizottság elnöke Podmaniczky Frigyes lett, aki személyesen választotta ki a helyszínt. A belső munkálatokat viszont a bécsi Ringtheater közel 400 áldozattal járó tűzkatasztrófája után 1881-ben átmenetileg leállították, és Ybl javaslatára biztonságos színpadtechnikát építettek be. A módosítás miatt a kétezer fősre tervezett befogadóképesség ezerkétszáz helyesre csökkent.

Komoly nehézségek és a tervezett építkezési idő, valamint a költségek megnövekedése után az Operaház ünnepélyes megnyitására Ferenc József jelenlétében, 1884. szeptember 27-én került sor. A legenda szerint a császár, látva az épület szépségét, a megnyitón azt mondta: „Valóban nem lett nagyobb, de azt elfelejtettem mondani, hogy szebb sem lehet.” Hogy tényleg elhangzott-e a mondat, azt ma már úgysem tudjuk kideríteni. Mindenesetre a palota gyönyörű lett, és a színpadtechnikától kezdve az akusztikán át egészen a gazdagon díszített belső terek kialakításáig világszínvonalat képviselt – a legkorszerűbb volt abban az időben. Például a vízhidraulikával működtetett színpadgépezetet itt alkalmazták elsőként a világon. Az azóta több alkalommal is felújításon átesett épület sok mindent látott és átélt történelmünkből. Ahogyan Áder János köztársasági elnök a március 12-i gálaműsorral egybekötött hivatalos megnyitón emlékeztetett rá: „138 esztendő háborúit és forradalmait, hódítókat és változó államformákat, megszállást és visszanyert szabadságot. Megannyi, az operajátszásba virágkort hozó igazgatót és bizonyosan néhány méltatlant is.” Mint hozzátette, végül mindig győzött az érték, előbb-utóbb győztek azok, akik az operát a legjobban, a legigényesebben akarták művelni.

Zoboki Gábor Kossuth- és Ybl-díjas építészmérnök gondos irányításával a mostani felújítási munkák az eredeti, Ybl Miklós-féle tervek fő vonalai mentén zajlottak, s öt nagyobb területet érintettek: a színpadgépezetet, a nézőtéri akusztikát, a strangokat, a helyiségek funkcióváltását és a díszítések helyreállítását. Többek között kicserélték az 1984-es színpadgépezetet, bécsi mintára okoseszközök telepítésével megújultak a nézőtéri székek, Ybl tervei alapján visszaépítették a zenekari árkot, kényelmesebb és elegánsabb, négyfős páholyokat alakítottak ki, a felújított karzati lépcsőházakba liftet szereltek be. 1912-ben, Bánffy Miklós igazgatása alatt, Medgyaszay István vezetésével – elrontva az eredeti akusztikai képletet – plusz kétszáz széket tettek be. Ez viszont azzal járt, hogy a zenekari árkot lesüllyesztették és betolták a színpad alá. A mostani felújítás során ezeket a székeket eltávolították, így az eredeti hangzás is visszatért.

A teljes cikk a Figyelő legfrissebb számában olvasható!