Koalíciós játszmák folynak Szerbiában

Nem tudni, mennyi időt vesz igénybe a kormányalakítás Szerbiában az április harmadikán megtartott előre hozott parlamenti megmérettetést követően – ugyanazon a napon államfőválasztás és belgrádi helyhatósági voksolás is volt –, egyes politikai elemzők szerint azonban a jelenlegi üzenetek alapján akár hónapokig eltarthat, míg kiderül, hogyan is fest majd az egyelőre Aleksandar Vučić által vezetett Szerb Haladó Párt (SNS) irányította új kabinet, kik lesznek a koalíciós partnerek.

Vučić hamarosan távozik a pártelnöki tisztségből. Miután megnyerte az államfőválasztást a szavazatok közel 60 százalékával, bejelentette: elsősorban erre a megbízatásra kíván fókuszálni a következő ötéves mandátuma idején.

A pártja gyengébben teljesített a parlamenti voksoláson, mint ő maga, az SNS listája ugyanis a szavazáson részt vett 3,8 millió polgár közel 43 százalékának a bizalmát szerezte meg. Ez a 250 fős szerb törvényhozásban 120 mandátum megszerzésére volt elegendő.

A legnagyobb ellenzéki blokk, a Vučić ádáz ellenségeként beállított Dragan Đilas volt belgrádi polgármester (és egy három éve alapított szociálliberális formáció elnöke) által népszerűsített Együtt Szerbia Győzelméért nevű többpárti lista lett a második a szavazatok közel 14 százalékával, 38 képviselőhellyel. Az SNS eddigi koalíciós partnere, az Ivica Dačić korábbi külügyminiszter, majd parlamenti elnök vezette Szerbiai Szocialista Párt (SPS) a harmadik helyen végzett, 32 mandátuma lett.

A háromszázalékos választási küszöböt átlépve három kis szélsőjobboldali szervezet – a Remény, a Fogadalomtevők, a Dveri – is bejutott az országgyűlésbe 15, illetve 10-10 mandátummal, de a zöld- és balos alakulatokat tömörítő Muszáj koalíció is szerzett 13 helyet. A kedvezményes küszöb révén bejutott nemzeti kisebbségi pártok közül a Vajdasági Magyar Szövetségnek (VMSZ) van a legtöbb mandátuma: öt. A Pásztor István irányította szervezet biztos koalíciós társa a Szerb Haladó Pártnak – ezt Aleksandar Vučić a választások utáni éjszakán is megerősítette –, de nincs meg a minimum 126 helyük a kormányzáshoz szükséges parlamenti többséghez, így a lehetséges koalíciós partnerekről hamar elindultak a találgatások a szerb médiában. Ugyanis az SNS-vezér államfő a szocialistákról nem tett említést.

A köztársasági elnök pártjának magas rangú tisztségviselői azonban meglehetősen erélyes nyilatkozatokat tettek arra vonatkozóan, hogy nem szívesen folytatnák a hosszú évek óta tartó együttműködést az SPS-szel.

Jó ideje ismert, hogy a haladó pártiak körében eltérnek az álláspontok az ország Kelet és Nyugat között egyensúlyozó politikai irányvonalát illetően,

s most, a szavazást követően az egyértelműen Nyugat-barát tábor nem sokat várt arra, hogy színt valljon.

Az ukrajnai konfliktus okán a szerb államvezetőségre egyébként is nagy nyugati nyomás nehezedik a korábbi oroszbarát politikája miatt, s főként azért, mert Belgrád nem csatlakozott a Moszkva ellen bevezetett európai uniós szankciókhoz. Már a háború előtt is folyamatosan arra figyelmeztettek Brüsszelből, hogy az EU-tagjelölt Szerbiának még a belépés előtt hozzá kell igazítania külpolitikáját az unióéhoz. Sokan az SNS holdudvarában is azt remélik: az új kormány könnyebben hozhat meg EU-kompatibilis döntéseket akkor, ha nem lesz része a mindig is erős orosz kapocsnak tartott szocialista párt, amely még (a háborús bűnökkel megvádolt, 2006-ban a hágai cellájában elhunyt) Slobodan Milošević idején, az 1990-es években épített ki szoros kapcsolatrendszert Moszkvával. A 2000 őszén bekövetkezett belgrádi demokratikus fordulat után is erős maradt a szocialisták háttere, és megszerezték az orosz energia behozatalát végző közvállalatok feletti ellenőrzést.

A teljes cikk a Figyelő legfrissebb számában olvasható.