BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egyetlen bankrablás sem volt tavaly Dániában, mert nincs mit ellopni

Dániában 2021-ben egyetlenegy bankrablás történt.

Dániában tavaly egyetlen bankrablást sem követtek el, köszönhetően a készpénz fokozatos térvesztésének – jelentette be kedden a Finansforbundet bankszövetség. 

Az ezredfordulón még 221 fegyveres bankrablást jelentettek a skandináv országból, a számuk 2017 óta évi tíz alatt maradt, 2021-ben egyetlen ilyen bűncselekmény történt, míg 2022-ben már egyet sem követtek el. 

bankrablás
Fotó: Shutterstock

A készpénzforgalom már évek óta fokozatosan veszít jelentőségéből a kártyás és a mobiltelefonos alkalmazásokkal történő fizetések javára Dániában is. A trendet a koronavírus-járvány is felerősítette. Ebből következően a pénzintézetekhez tartozó bankfiókok sem rendelkeznek nagyobb készpénzkészletekkel.

A dán központi bank tavaly márciusban közölte, hogy 2021-ben a készpénzes fizetések a vásárlások alig 12 százalékát tették ki, míg 2017-ben ezek aránya még 23 százalék volt. A bankszövetség üdvözölte a most bejelentett fejleményt, megemlítve azt is, hogy a bankrablások erős érzelmi megterheléssel jártak az érintett alkalmazottaknak. A rablók kezdetben a pénzautomaták feltörésére álltak át, de a megfigyelési és a műszaki biztonsági eszközöknek köszönhetően ezeknek a bűncselekményeknek a száma is elapadt. A bűnözők az utóbbi években inkább online csalásokkal próbálkoznak – derül ki a beszámolókból.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.