BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Napóleon sorsára figyelmeztette Macront Moszkva

Emmanuel Macronnak üzent Moszkva, történelmi példát felidézve, miután a francia elnök arról beszélt, hogy Franciaország sohasem akarta szétzúzni Oroszországot.

Moszkvában még mindig emlékeznek Bonaparte Napóleon sorsára – jegyezte meg Maria Zaharova külügyminisztériumi szóvivő vasárnap, miközben azzal vádolta Emmanuel Macron francia elnököt, hogy kettős diplomáciai játékot játszik a Kremllel. Orosz vezetőkkel találkozna, miközben az oroszországi rendszerváltásról folytat tárgyalásokat.

Russian Foreign Ministry Spokesperson Maria Zaharova
Fotó: Anadolu Agency via AFP

Előzőleg Emmanuel Macron a Le Journal du Dimanche című vasárnap megjelenő francia lapnak azt mondta, hogy Franciaország szívesen venné, ha Oroszországot „legyőznék” Ukrajnában, de azt sohasem akarta, hogy „zúzzák szét”.

Franciaország nem Macronnal kezdődött, és Napóleon állami tiszteletben részesülő síremléke Párizs központjában fekszik. Ennek jelentőségét pedig Franciaországban és Oroszországban is pontosan értik

– emelte ki a szóvivő.

Zaharova nyilvánvalóan Bonaparte Napóleon francia császár 1812-es, katasztrofális oroszországi vereségére, a francia hadsereg totális megsemmisülésére utalt.

Macron ugyanakkor felbecsülhetetlen segítséget nyújt, hiszen megjegyzései elárulják, hogy a Nyugat az oroszországi rendszerváltás előkészítéséről folytat tárgyalásokat, mialatt ő többször is találkozót kezdeményezett az orosz vezetőkkel – tette hozzá Marija Zaharova.

A németek és a franciák hosszú háborúra készülnek Ukrajnában

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.