Beer Miklós: itt az idő, hogy komolyan beszéljünk a halálról

Ha nincs folytatása az életünknek, akkor valami borzasztó szomorú és szánalmas a mi emberi sorsunk – erről beszélt a Világgazdaságnak Beer Miklós. Lapunk a húsvét kapcsán kereste meg a római katolikus papot, a Váci egyházmegye nyugalmazott püspökét. Egyebek mellett azt kérdeztük tőle, hogy milyen viszonyt tud kialakítani a mai kor embere a kereszténység legnagyobb ünnepéhez, egyáltalán hogyan tudja azt komolyan venni, miközben Jézus halála és feltámadása olyan történet, amely már-már képregényszerű.

Az atya ennek kapcsán elmondta, hogy ha visszagondol az elmúlt évtizedekre, a legnagyobb bánata és szomorúsága éppen az volt mindig, hogy a húsvéttal nem tudunk mit kezdeni. 

– fogalmazott.

Van-e élet a halál után?

Felidézte, hogy az elmúlt időszakban – főleg a Covid miatt – gyakran állt ravatal mellett. Az emberek sorra döbbentek meg az ismerősök és rokonok halálhírén. Most háború dúl, a török és szír földrengés tízezrek életét követelte, és naponta érkeznek hírek halálos balesetekről. Ezekre egy pillanatra rácsodálkozunk ugyan, utána rögtön továbbmegyünk, mintha mindez minket nem érintene. Pedig éppen ezekkel az eseményekkel összefüggésben kellene felnőtt hittel átgondolni, hogy értjük-e Jézus nagypénteki kereszthalálát. „Nagyon sok ember felnőtt életéből kimarad, hogy komoly felnőtt hittel gondolja át a nagypéntek és a húsvét hajnalának üzenetét. Túl sok energiát fordítunk a gyerekek vallásos nevelésére, de kevesen jutnak el a felnőtt hithez” – jegyezte meg.

Beer Miklós papi szolgálati pályájának legnagyobb öröme mindig az volt, amikor felnőtt társaságban tudtak beszélni a halálról, az élet értelméről, a feltámadás komolyságáról. „Amíg körülöttünk emberek meghalnak, életveszélyes komolysága van az életünknek. Márpedig emberek meghalnak. A húsvét éppen a legjobb alkalom arra, hogy túl az egyházi szertartáson, az egyébként szép és mély liturgián komolyan beszéljünk ezekről. A halál nem csak a kereszténységben központi kérdés, hiszen a világvallások mindegyikénél ott van valamilyen módon a halál utáni élet, a transzcendenciának a gondolata” – mutatott rá.

Mert ha nincs folytatása az életünknek, akkor valami borzasztó szomorú és szánalmas az emberi sors: valaki Afrikába születik, és már gyermekként éhen hal, valaki háborúban vagy baleseten veszik oda, a másik betegségben szenved és igazságtalanságok érik, de ezzel párhuzamosan sokaknak megadatik, hogy mindvégig jólétben, komfortzónában éljenek, hosszú kort megérve. „Kevesen néznek fel a csillagokra, mintha nem létezne a világegyetem felfoghatatlan mélysége és végtelensége. A feltámadásba vetett hitünk alapja, hogy az Úristen mindenkinek ajándékba adja az életet, amiért felelősök vagyunk, mert szabad akaratot kaptunk. De az biztos, hogy az Úristen szent igazságszolgáltatással akar egy teljes életet, egy feltámadás utáni örök életet adni mindenkinek a hite szerint. Erről is olyan jó lenne komolyan beszélni.”

Hogyan lehet hinni a feltámadásban?

A nyugalmazott váci püspök nagypéntekről azt is kiemelte, hogyha a kereszthalálára gondolunk, meg kell sejtenünk, hogy Jézus személyében a minket szerető Isten vállalja a sorsunkat, szent szolidaritással a küzdelmes életünket, de úgy, hogy ne a halálé legyen az utolsó szó. Hiszen a húsvéti történések hírül adják nekünk, hogy Isten örök szeretettel végtelen, új és csodálatos világot készít. Pál apostol erről azt írta, hogy szem nem látta, fül nem hallotta, az emberi értelem elgondolni nem tudja azt, amit Isten azoknak készít, akik hűségesek hozzá. „A tavasz ébredése vagy akár Michelangelo Pietá alkotása mind valamilyen módon előrevetítik azt, amit Isten nekünk szán egy tér- és időkorláttól felszabadult más létrendben. Erről nincs konkrét tapasztalatunk, de Jézus magatartása arra ad bátorítást, hogy merjünk erről gondolkodni.”

Ugyanakkor éppen azért, mert ésszel nem lehet felfogni a halál utáni élet létezését, Beer Miklós azt is aláhúzta, hogy nagypéntekről és húsvétról soha nem szabad fölényesen, nagyképűen beszélni. 

Ez egy nagyon súlyos kérdés, amiért meg kell szenvedni, mindannyiunknak meg kell küzdeni a hitért. Máté passiójában olvassuk, hogy Jézus a haldoklásában felkiált: Istenem, miért hagytál el? Erről Ferenc pápa azt mondta, hogy ez minden ember nagy sóhajtása. „Értetlenül állunk a kudarcaink előtt, Jézus pedig mindenki nevében ki meri mondani, hogy miért van szenvedés, miért van igazságtalanság. De ennél többet tesz, hiszen megígéri, hogy nem hagy magunkra bennünket. Nem csupán osztozik ebben a vívódásban, hanem elküldi az igazság lelkét, hogy egyben tudjuk látni az isteni szándékot” – mutatott rá.

Mi következik húsvét után?

Végül a katolikus atya arra is kitért, hogyan lehet átmenteni a hétköznapokra azokat a tapasztalásokat, amelyeket a húsvét hordoz magában. A napokban olvasta a Biblia egyik levelében annak az intelmét, hogy milyen fontos nem elmaradni a gyülekezeti alkalmaktól. „Én már öreg pap vagyok, sokszor hallottam sokaktól, hogy ők hisznek a maguk módján, de az egyházban csalódtak, templomba nem járnak. Mindig azt feleltem erre, hogy ez önbecsapás. Szükségünk van egymásra, hiszen rendkívül súlyos kérdéseink vannak” – szögezte le. 

Péter apostol figyelmeztet, hogy készen kell állni a felelettel arra kérdésre, hogy mi a hívő ember reménységének az alapja. Ferenc pápa ezt úgy fogalmazta meg, úgy kell élni, hogy az meghökkentő legyen a környezet számára: jósággal, nagylelkűséggel, a képességgel arra, hogy függetleníteni tudjuk magunkat a fogyasztói társadalomtól. Ezért nagyon fontos, hogy a húsvétot úgy ünnepeljük, hogy a felnőtt hitünkkel az életünk is megújulhasson. „Vállaljuk újra a keresztségünk elköteleződését, hogy az tükröződjön a mindennapi magatartásunkon” – zárta húsvéti gondolatait lapunknak Beer Miklós.