BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Folyamatos kibertámadás alatt áll Irán

A külföldi kibertámadások az utóbbi időben elsősorban a pénzintézeteket, az internetszolgáltatókat és a kommunikációs infrastruktúrát veszik célba.

Több mint nyolcezer, többnyire a kritikus infrastrukturális hálózatok elleni kibertámadást észleltek és hárítottak el Iránban az utóbbi egy évben – közölte az ország vezető távközlési vállalatának vezérigazgatója kedden.

kíbertámadás
Fotó: Solarseven

A magán- és állami intézmények elleni 8321 kibertámadást, illetve behatolási kísérletet mind sikeresen meghiúsították – állította közleményében Amír Mohammadzadeh-Ladzsevardi, a távközlési infrastruktúrát felügyelő vállalat (TIC) első embere.

A külföldi kibertámadások az utóbbi időben elsősorban a pénzintézeteket, az internetszolgáltatókat és a kommunikációs infrastruktúrát veszik célba. 

Példaként az iráni központi bankot (CBI) említette, valamint a Rubika és Bale nevű iráni üzenetküldő közösségi portálokat.

Miközben az elmúlt években a kibertámadások többségét eredményesen kivédték, 2021 októberében az iráni üzemanyagellátó hálózat feltöltő rendszerének informatikai részlegébe sikerült idegeneknek betörniük, amivel jelentős fennakadást okoztak a szolgáltatásban. Egy hekkercsoport hasonló támadást indított a perzsa állam vasúti hálózata ellen 2021 júliusában, akkor vonatok százai kényszerültek veszteglésre.

2020-ban a Sahíd Radzsí hajókikötőt bénította meg egy – Teherán vádja szerint nagy valószínűséggel – izraeli akció. Irán a támadásokért elsősorban Izraelt és az Egyesült Államokat vádolja.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.