BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jóvátételt fizetnek a kártyaterminálos cég megtévesztett ügyfeleinek

A Fizetési Pont Kft. megtévesztett ügyfelei nyolcezer forintos jóváírást kapnak.

Megtévesztette üzletfeleit a bankkártya-terminálok üzemeltetésével foglalkozó Fizetési Pont Kft. – tárta fel a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálata. A GVH ezért az érintett kereskedők pénzbeli kompenzálására kötelezte a céget. 

Retail,,Credit,Card,Payment,Service.,Customer,Paying,For,Order,Of
Fotó: Shutterstock (illusztráció)

 

Az eljárás feltárta, hogy a bankkártya-terminálok telepítésével és üzemben tartásával foglalkozó cég több szempontból is tisztességtelenül befolyásolta ügyfeleinek üzleti döntéseit. 

A vállalkozás ugyanis elhallgatta kampányaiban a kereskedők elől, hogy a bankkártyák elfogadásához nem elegendő számukra a terminálok telepítése, hanem hosszú távú (3–5 éves) számlavezetési és pénzforgalmi szerződés szükséges a vállalkozáscsoport egy másik cégével, a két szolgáltatás pedig kizárólag együtt vehető igénybe. A cég emellett megtévesztő módon népszerűsítette kedvezményesként, akciósként az ajánlatának egyes elemeit.

A GVH Versenytanácsa a jogsértés kapcsán súlyosító tényezőként értékelte többek között, hogy az üzletfelek alacsonyabb tudatosságú, mikro- és kisvállalkozásokból álló csoportjára irányult és hosszú időre fejtette ki hatását (tartós elköteleződéssel járó pénzügyi szolgáltatást érintett). A versenyhatóság figyelembe vette ugyanakkor azt is, hogy a cég részben önként korrigálta a megtévesztő gyakorlatot.

A hatóság a jogsértés kompenzálására elfogadta – és egyúttal kötelezettségként előírta – a Fizetési Pont Kft. által vállalt jóvátételi intézkedéseket.

Ezek alapján 8 ezer forintos, szabadon felhasználható jóváírást kap minden olyan kereskedő, aki a négy jogsértő kampány ideje alatt (2020–2021-ben) szerződött a vállalkozással és még mindig a cég ügyfele. 

A jóvátétel összege ugyanis magasabb, mint a jogsértő kampányok költségei alapján kiszabható bírság (17 millió Ft) lenne; emellett közvetlenül az érintetteknek jelent jóvátételt. A cégnek a döntés kézhezvételét követő 30 napon belül teljesítenie kell a jóváírásokat, értesítve ügyfeleit a kompenzációról és annak okáról.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.