BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Stoltenberg szerint el kell érni, hogy Oroszország senkit se támadhasson meg

Az ukrán ellentámadás pedig minél sikeresebb, annál jobb lesz Kijev pozíciója a béketárgyalásokon.

Biztosítani kell, hogy amikor a háború véget ér, megfelelő helyzet álljon elő Ukrajna biztonságának szavatolásra, valamint arra, hogy Oroszország ne indíthasson ismét támadást a szomszédjai ellen – jelentette ki a NATO főtitkára szerdán Brüsszelben. Jens Stoltenberg a NATO-tagországok védelmi minisztereinek csütörtökön kezdődő kétnapos tanácskozását megelőzően azt mondta, még korai lenne megmondani, hogy a nemrégiben megkezdett ukrán ellentámadás fordulópontot jelent-e a háborúban, de látható, hogy az ukrán hadsereg lépésről lépésre halad előre, és szabadítja fel a területeit.

Fotó: AFP

„Minél több területet foglal vissza Ukrajna, annál erősebb lesz pozíciója a béketárgyalások asztalánál – húzta alá a NATO főtitkára, majd hozzátette: – Minél több területet nyer vissza Ukrajna, annál valószínűbb, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök rájön, hogy nem győzhet a csatatéren, hanem igazságos békéről kell tárgyalnia.”

Ezzel összefüggésben kijelentette, a szövetségesek által Ukrajnának nyújtott katonai támogatás „valódi változást hoz a csatatéren”.

Azt mondta, Oroszország továbbra is meggondolatlan nukleáris retorikát folytat, az elmúlt hónapokban felfüggesztette részvételét az új START-szerződésben, és úgy döntött, hogy nukleáris fegyvereket telepít Fehéroroszországba. Mivel nem látható változás Oroszország katonai fellépésében, nem indokolja semmi, hogy a NATO változtasson nukleáris védelmi berendezkedésén – emelte ki.

Közölte, a kétnapos találkozó folyamán a védelmi miniszterek áttekintik majd az NATO védelmi iparának a gyártásra vonatkozó új cselekvése tervét a lőszerek rendelkezésre állásának felgyorsítása és a készletek feltöltése érdekében. 

Ez megerősíti mind az önvédelmi képességünket, mind pedig Ukrajna támogatását

– emelte ki.

Tájékoztatása szerint a miniszterek emellett az Egyesült Királyságban működő tengerészeti parancsnokságon új központ létrehozásáról egyezhetnek meg a tenger alatti létfontosságú infrastruktúra védelmében. „Az új központ növelni fogja helyzetismeretünket, és fokozni fogja a tengeri jelenlétünket az elrettentés és a védelem érdekében” – mondta. 

Ismertette, hogy a szakminiszterek megvitatják majd azt a többéves támogatási csomagot is, amely biztosítani kívánja, hogy Ukrajna hosszabb távon meg tudja védeni magát, és segítse az országot a szovjet korszakból a NATO-szabványokra való átmenetben a teljes együttműködő képesség elérésére.

A főtitkár végezetül reményét fejezte ki, hogy a július közepén Vilniusban tervezett NATO-csúcstalálkozón a tagállamok vezetői kinyilvánítják, hogy „Ukrajna jövője a NATO-ban van”. „A vilniusi csúcstalálkozón határozott üzenetet fogunk küldeni Ukrajna támogatásáról és a szolidaritásról” – tette hozzá.

Kérdésre válaszolva közölte továbbá, hogy a nemrégiben folytatott törökországi tárgyalásain „történt némi előrelépés” Svédország NATO-csatlakozási kérelmének ratifikálásának ügyében.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.