BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szijjártó Péter: nincs akadálya annak, hogy Georgia ősszel megkapja az EU-tagjelölti státuszt

Georgia Ukrajnával és Moldovával ellentétben még nem kapta meg az uniós tagjelölti státuszt.

Georgia jelentős haladást ért el az EU-tagjelölti státusz eléréséhez szükséges feltételek teljesítésében, ezért Magyarország nem látja akadályát annak, hogy az ország az ősz folyamán megkapja ezt a státuszt – közölte a külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán pénteken.

Szijjártó Péter
Fotó: Facebook / Szijjártó Péter

Szijjártó Péter azt írta: az elmúlt egy héten sok szó esett a nyugat-balkáni országok integrációjának támogatásáról, de nem szabad elfelejteni, hogy vannak még más barátaink is, akik bebocsátásra várnak. Például a georgiaiak, akiknek Ukrajnával és Moldovával ellentétben még nem adták meg a tagjelölti státuszt.

Magyarország azóta folyamatosan segíti Georgiát abban, hogy meg tudjon felelni az Európai Unió által támasztott elvárásoknak, és teljesíthesse a tagjelöltté váláshoz szükséges feltételeket – közölte a miniszter.

Szijjártó Péter georgiai kollégájával, Ilia Darcsiasvilivel pénteken telefonon áttekintette az Európai Bizottság héten bemutatott időközi jelentését az előrehaladásról. A jelentés és Georgia kormányának erőfeszítései alapján – írta a miniszter – „egyértelmű számunkra, hogy Georgia komoly előrehaladást ért el, így nem látjuk akadályát annak, hogy az ország az ősz folyamán megkapja a tagjelölti státuszt”.

Hozzátette: remélik, hogy sem az Európai Bizottság, sem a tagállamok nem fognak kettős mércét alkalmazni Georgiával szemben.
 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.