Egy háború félezer napja – Gyilkolnak, rombolnak, és nem látszik a vége Ukrajnában

Már ötszáz napja folyik az öldöklés a szomszédos Ukrajnában, a mérleg megvonható, de senki sem tudja megjósolni, még meddig és milyen méretekben folyik tovább a pusztítás. Máris ez a 21. század messze legvéresebb európai háborúja, és globális szinten is hamarosan pályázhatna erre a címre, ha a millennium nem egy több millió áldozatot követelő konfliktussal kezdődik Afrikában. Összefoglaltuk, mi történt eddig az ukrajnai háborúban, mi veszett el, és mire van most remény.

Ami eddig történt: támadás, ellentámadás, támadás, ellentámadás

Az invázió 2022. február 24-én indult meg, Moszkva villámháborúban akarta egyetlen csapással térdre kényszeríteni ellenfelét. Az ukrán fővárost is támadás érte, de a védők visszaverték. A harcok így más hadszíntereken folytatódtak északon, keleten és délen, bár Ukrajna más vidékeire is záporoznak azóta is az orosz rakéták. A korán elfoglalt területek közt volt Herszon fekete-tengeri kikötőváros, illetve a zaporizzsjai atomerőmű is.

A második csapás: szeptember 5-ig

Az ukrán hadsereg a NATO-tagállamoktól kapott utánpótlás segítségével meglepő mértékben helytállt a sokkal nagyobb arzenállal rendelkező orosz ármádiával szemben, amelynek ellenfeléhez hasonlóan újabb és újabb toborzásokra volt szüksége. A tavasz eleji támadást követő hónapokban, az őszig az oroszok maradtak offenzívában, de már csak lassan haladtak előre. Júniusra már Ukrajna ötödét tartották birtokukban.

Az Azovi-tengernél a gigantikus Azovsztal acélmű állt ellen erődként a megszállóknak, akadályozva, hogy a keleten elfoglalt, Oroszországgal szomszédos területeket összekössék a megszállt déllel és a Krímmel. Április 13-án az oroszok itt fokozott erővel kezdtek támadni, és heves harcok után, május 16-án az ukránok bejelentették utolsó erőik evakuálását. Mariupol városa teljesen orosz fennhatóság alá került. 

Június 24-én az ukránok a keleti, donbászi Szeverodonyeck kiürítését rendelték el. Július 3-án az orosz hadvezetés a közeli, szintén kulcsfontosságú Liszicsanszk elfoglalását jelentette be. Északkeleten májusban a második legnagyobb ukrán várost, Harkivot a támadó oroszok nem tudták elfoglalni. 

Az ukránok ellentámadásba lendülnek

Meglepte az oroszokat, vagy legalábbis nem tudtak felkészülni rá, hogy szeptember 6-án az ukrán hadsereg ellentámadást indított, és az előző hónapokban megőrzött Harkiv környékén szinte napok alatt jelentős előrehaladást ért el, korábban nagy orosz véráldozattal megszerzett jókora területeket foglalva vissza. Október 1-jén, háromhetes csata után Limant is visszafoglalták.

A kelet-ukrajnai és a déli orosz uralmat megrengetni nem sikerült. Szeptember 21-én Vlagyimir Putyin orosz elnök részleges mozgósítást rendelt el, bebizonyítva hogy Oroszország sokkal nagyobb embertartalékokkal rendelkezik, mint Ukrajna. Szeptember 30-án bejelentette, hogy – nemzetközileg nem elismert népszavazások után – Oroszország annektálta Donyeck, Luhanszk, Herszon és Zaporizzsja régiót, hivatalosan tehát immár saját területeit védi. 

November 9-én az orosz védelmi miniszter elrendelte, hogy az ukrán hadsereg nyomása alatt adják fel Herszon egyes területeit, beleértve magát Herszon várost.

Ezt követően a háború hónapokra „beállt”, bár kisebb-nagyobb sikereket mindkét fél elért, nem látszott, hogy rövid időn belül a harctéren bárki is döntést tudna kicsikarni. Szimbolikus orosz siker volt a nagy erők ostromolta, ám az ukránok által a végsőkig védett Bahmut szinte teljes elfoglalása májusra a Wagner csoport erőivel az élvonalban, kiélezve azonban a zsoldossereg és a hadvezetés között kibontakozó konfliktust, ami júniusban a Prigozsin-féle lázadáshoz vezetett.

A második ukrán ellentámadás

A 2023-as év első fele a kijevi sürgetésekkel telt el, hogy nyugati támogatói segítsenek neki olyan nehézfegyver-arzenált felhalmozni, amelynek segítségével kiűzhetik az oroszokat. A NATO-országok eleget is tettek a sürgetésnek, özönlöttek a tankok, az ágyúk, rakétavetők és a lőszer Ukrajnába, és június elejétől fokozatosan mozgásba is lendült a várva várt ukrán ellentámadás. Előestéjének emlékezetes momentuma volt a kahovkai gát felrobbanása és árvizet okozó átszakadása, amiért a felek egymást vádolják.

A Kijevben korábban naponta ígérgetett ellentámadás megindulásának idejére az oroszoknak bőven volt idejük erős védővonalak kiépítésére, és bár az ukránok értek el részleges előrehaladást, az őszi offenzíva átütő sikere nem ismétlődött meg. Kijev fogadkozik, hogy még nem vetett be mindent, és a java csak most jön, egyelőre azonban úgy tűnik, a támadás jórészt elakadt. Most itt tartunk. 

Meddig tart ki a szövetségesek türelme?

Tartva az atomháború kirobbanásától, a NATO nem szállt be hadviselő félként a háborúba, fegyverekkel és anyagiakkal azonban az eddigiekben bőségesen ellátta Ukrajnát, és az Európai Unió – a tagállamokat megosztva – újabb óriási összeggel készül segíteni a háborúzó Kijevet. A későbbiek legnagyobb kérdése azonban – ha így marad, és nem döntenek a fegyverek –, meddig hajlandó támogatni a Nyugat Ukrajna hadi erőfeszítéseit. 

A békekötésre eddig nem kínálkozott esély, bár a közvetítésre sokan ajánlkoztak, többek közt az Ukrajnát támogató Egyesült Államok világpolitikai riválisa, Kína. Az ukránok csak akkor tárgyalnának, ha az oroszok kivonulnak a megszállt területekről, ezt az álláspontot támogatják a NATO erős államai, Moszkva azonban elutasítja. A háború befejezésére tehát nincsen esély, kivéve, ha valamelyik fél a harctéren veszít, kifogy az erőforrásokból, netán mindenki kedvét elveszi egy kitörő atomkonfliktus, ami globális katasztrófához is vezethetne.

Mit vesztettünk már, és mit veszthetünk?

Ősi alapszabály, hogy háborúban álló felek veszteséglistáit nem szabad elhinni, mert a maguk oldalán kevesebb, az ellenfél esetében magasabb veszteséget szoktak jelenteni hadianyagban és katonában, civilekben pedig fordítva. 

Amit az ukrajnai háborúról mégis már biztosan lehet tudni: iszonyatos pusztítást okozott és milliók elmeneküléséhez vezetett.

A vérontás tulajdonképpen már 2014-ben, a Krím orosz bekebelezésének környékén elindult,  2021 végéig 14 200-14 400 főre becsülik az ádozatok számát a Donbász-vidéken, és ebből 3400 civil volt. 

A 2022. február 24. és 2023. június 18. közti időszakban az ENSZ emberjogi ügynöksége, az UNHCR adatai szerint 9083 civil halt meg és 15 779 sérült meg, de elismerték, hogy a halálos áldozatok valós száma ennél jóval nagyobb is lehet. Amerikai becslés szerint május 21-ig a 42 ezret is elérte a szám. Az elesett katonák számát még nehezebb megbecsülni. Brit források szerint július 5-ig az orosz fegyveres erők 220 ezer embert veszíthettek halottakban és sebesültekben – de a BBC News 300 ezret is meghaladó számról tud –, amerikai becslés szerint az ukránok május 21-ig 230 ezret.

A háború az emberéletek mellett borzalmas károkat okozott az ukrán infrastruktúrában és épületállományban. A majdani újjáépítés költségeit már tavaly ősszel 350 milliárd dolárra becsülte a Világbank. ami majdnem kétszerese a 2021-es teljes magyar GDP-nek. A pusztítás folytatódik.

Ez lesz a 21. század legvéresebb háborúja?

A századból még sok visszavan, hátratekintve azonban már vonhatunk mérleget: az ukrajnai konfliktus máris a 21. század egyik legvéresebb háborúja, és ha így folyik tovább a gyilkolás, az első helyek egyikére is pályázhat.

Az Encyclopaedia Britannica adatai szerint az első helyre felkerülni nagyon nehéz, mivel az évszázad hatalmas vérontással kezdődött, nem Európában, hanem tőle délre. Az 1998-ban kezdődött és 2003-ban zárult második kongói háborút Afrika első kontinensháborúja néven is emlegetik, a hutu és a tuszi nép közt kitört ellenségeskedés és erőszak kilenc ország hadseregeinek és milíciáinak a harcához vezetett, a harcok és az éhezés hárommillió ember halálát okozta, és tömegesen erőszakolták meg a nőket. 

A 12 éve folyó szíriai polgárháború közvetlen és közvetett áldozatainak számát 470 ezerre becslik. A 2003-tól 17 évig folyó szudáni, darfuri konfliktus legalább háromszázezer ember halálához vezetett. A 2003-as iraki háború az amerikaiak 2010-es kivonulásáig legalább 85 ezer civillel végzett, majd az Iszlám Állam és az új iraki kormány közti harcok során 2013 és 2016 között további több mint 50 ezer civilt öltek meg.

Az afganisztáni háborúban 2001 és 2016 közt 30 ezer afgán katona és rendőr és 31 ezer civil vesztette az életét, miközben a NATO-erők 3500 embert vesztettek, és még 30 ezer civil és katonai áldozatot szedtek a pakisztáni tálibok. Ezreket ölt meg és milliókat kényszerített menekülésre a nigériai Boko Haram, a majdnem egy évtizede folyó jemeni polgárháború pedig több mint 375 ezer emberrel végzett.