BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Érkezhetnek az uniós milliárdok – Elfogadták a „tényfeltáró” küldöttség jelentését

A kormánypárt szerint a tényfeltáró küldöttség jelentésének hétfői elfogadását követően nincs olyan kérdés, amely gátolná az uniós források felszabadítását.

Az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottságának „tényfeltáró” küldöttsége május közepén járt Magyarországon, a látogatásról készült jelentést a szakbizottság hétfői ülésén fogadták el – írja hétfői sajtóközleményében a Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportja.

European Union flags against the European Parliament building
Fotó: Shutterstock

Közleményük szerint a küldöttség látogatásának célja volt többek között megvizsgálni a hazánknak az uniós források „politikai nyomásgyakorlási okokból történő brüsszeli blokkolásának” megszüntetése érdekében tett előrelépéseit. A jelentés szövege – a kormánypárt közleménye szerint – egyértelműen elismeri a magyarországi korrupcióellenes és igazságszolgáltatási reformok pozitív eredményeit, a jelentés az előírt feltételek teljesítéséről számol be. 

A szakbizottsági jelentés lényeges megállapításai után valójában már nincsen olyan kérdés, amely gátolná az uniós források felszabadítását, az uniós kifizetéseknek nincs semmilyen jogszerű akadályuk

– vélik a kormánypárti EP-képviselők.

Az EP-s küldöttségben az Európai Parlament többségben baloldali képviselői mellett részt vettek az Európai Bizottság, valamint az Európai Számvevőszék képviselői is. A küldöttség azt vizsgálta, hogy milyen előrelépések történtek az uniós források blokkolásának megszüntetése érdekében, illetve, hogy Magyarország eleget tesz-e azon feltételeknek, amelyeket a helyreállítási és ellenállóképességi eszközből történő kifizetések elindításához támasztottak Brüsszelben.

A szakbizottság mai, brüsszeli ülésén mutatta be a küldöttség látogatásáról készült összefoglaló jelentést, amely jelentős irányváltást mutat a szakbizottság eddigi álláspontjához képest. 

A munkadokumentum a magyarországi korrupcióellenes és igazságszolgáltatási reformok vonatkozásában kimondottan pozitív eredményekről, az előírt feltételek teljesítéséről számol be. A budapesti látogatásról készült munkadokumentum így a kormánypárti EP-képviselőcsoport szerint fontos előrelépés az uniós forrásokhoz való hozzáférésünket illetően.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.