BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Joe Biden újabb több százmilliós támogatást jelentett be Ukrajnának

Volodimir Zelenszkij Észak-Amerikában igyekszik erősíteni a hitet a szövetségeseiben. A közvélemény-kutatások szerint az amerikaiak körében csökkent Ukrajna támogatottsága.

Egy 325 millió dolláros újabb katonai segélycsomagot jelentett be Ukrajna számára Joe Biden amerikai elnök – közölte az amerikai védelmi minisztérium helyi idő szerint csütörtökön. 

Fotó: Saul Loeb / AFP

A csomag többek között légvédelmi rendszereket és tüzérségi lőszereket tartalmaz, de a Kijev által kért ATACMS-rakéták, melyek hatótávolsága 300 kilométerig terjed, nincsenek benne. Az új katonai segélycsomagot Volodimir Zelenszkij washingtoni látogatása alatt jelentették be. Az ukrán elnök előzőleg Joe Biden elnökkel, Lloyd Austin védelmi miniszterrel és az amerikai kongresszus tagjaival találkozva további támogatásért folyamodott. 

Amerikai kormányzati adatok szerint a háború kezdete óta összesen 43,9 milliárd dollárnyi amerikai katonai segélyt kapott Ukrajna. Zelenszkijjel tartott találkozója után Biden bejelentette, hogy az Egyesült Államok által megígért első M1 Abrams harckocsikat a jövő héten fogják leszállítani Ukrajnának. Az amerikai kormány januárban közölte, hogy 31 Abrams harckocsit szállít Kijevnek.  

A BBC cikke szerint az ukrán elnök találkozott Justin Trudeau kanadai miniszterelnökkel is Ottawában. Zelenszkijnek ez az első kanadai utazása Oroszország 2022. februári inváziója óta. A hét elején a New York-i ENSZ Közgyűlésen is sürgette a világ vezetőit, hogy továbbra is támogassák Ukrajnát.

A diplomáciai feszültségek azonban egyre csak fokozódnak, miután Zelenszkij bírálta Lengyelországot, Szlovákiát és Magyarországot az ukrán gabonaimport betiltása miatt.

Az ukrán gabonaimport lengyel tilalmát korholó Zelenszkij megszólalása után a varsói ukrán nagykövetet is bekérették a lengyelek, és Mateusz Morawiecki miniszterelnök szerdán az Ukrajnába tartó lengyel fegyverszállítások leállításáról beszélt

Ukrajna háborús erőfeszítéseinek támogatása  mára kérdésessé vált egyes országokban, a többi között a szűkülő források miatt. Az Egyesült Államokban a republikánusok szkepticizmusa nő a háború finanszírozásával kapcsolatban, annak ellenére, hogy az elnök arra kérte a politikusokat, hogy ne fordítsanak hátat Ukrajnának.

Oroszország azt hiszi, hogy a világ belefárad, és következmények nélkül hagyja ukrajnai brutalitását

– mondta Biden New Yorkban. Az Egyesült Államok Kongresszusa nemrég több mint 110 milliárd dollár támogatást engedélyezett Ukrajnának, de a közvélemény-kutatások szerint az amerikaiak körében csökkent a további kiadások támogatottsága.

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.