BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Javier Milei, az „argentin Trump” nyerte az elnökválasztást

Javier Milei hasonlóan megosztó politikai személy Argentínában, mint Donald Trump az Egyesült Államokban, így elnöki győzelmét szinte annyian üdvözlik, mint amennyien ellenzik. A szoros verseny a szavazati eredményekben is meglátszik.

Argentína új elnököt köszönthetett vasárnap este Javier Milei személyében. A jobboldali libertárius politikus a szavazatok mintegy 56 százalékát szerezte meg, szemben riválisával, a peronista gazdasági miniszterrel, Sergio Massával.

Fotó: AFP

Milei az eredmény kihirdetése után azt nyilatkozta, hogy „a dekadencia modellje véget ért, nincs visszaút”, valamint elismerte, hogy megannyi kihívással kell szembenéznie – írja a Reuters

Elmondta, hogy az infláció, a munkahiány és a szegénység a legfontosabb problémák, amelyekkel foglalkoznia kell, nincsen idő elnyújtott felmérésekre és sokáig érlelődő döntésekre.

Buenos Aires belvárosában a Milei-szurkolók százai dudáltak és skandálták népszerű refrénjét a politikai elit ellen, miközben rockzene szólt a hangszórókból. Több Milei-szavazó is azt nyilatkozta, hogy az új elnökkel egy teljesen új korszak nyílik Argentína történelmében, és hogy Sergio Massával nem lett volna jövője az országnak. Milei gazdasági sokkterápiát ígér, tervei között szerepel a jegybank bezárása, a peso megszüntetése és a kiadások lefaragása. 

Az új elnöknek valóban nagy kihívásokkal kell szembenéznie:

meg kell küzdenie a kormány és a jegybank kiüresedett kasszájával, egy 44 milliárd dolláros adósságprogrammal, valamint a 150 százalékoz közelítő inflációval.

Milei már a választás első fordulójában vezető pozícióban volt, várható volt, hogy a gazdasági mélyrepülésben lévő dél-amerikai ország polgárainak legnagyobb része a jobboldali-populistára fog szavazni, végül így is lett. Milei riválisa, Sergio Massa gazdasági tapasztalata jól jöhetett volna az országnak a jelenlegi helyzetben, de az elmúlt években ő már háttérbe szorult a pártjában is.

Argentína
Fotó: MTI

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.