BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Vlagyimir Putyin megszólalt és minden kétséget eloszlatott

Oroszország képes a legnehezebb feladatokkal is megbirkózni és sosem fog meghátrálni – jelentette ki az orosz elnök vasárnap újévi beszédében. Putyin hangsúlyozta: semmi sem tudja megosztani népét, elfelejtetni velük ősapáik emlékét és hitét vagy megtorpantani a fejlődésüket.

Oroszország képes a legnehezebb feladatokkal is megbirkózni, és sosem fog meghátrálni – jelentette ki Vlagyimir Putyin vasárnap újévi beszédében, amelyet elsőként Oroszország távol-keleti felében sugároztak a televíziók. Az MTI beszámolója szerint az orosz elnök hangsúlyozta: semmi sem tudja megosztani népét.

Vlagyimir Putyin szerint többször bizonyították már az oroszok, hogy képesek a legnehezebb feladatokkal megbirkózni.
Fotó: AFP

„Nemegyszer bizonyítottuk, hogy képesek vagyunk a legnehezebb feladatokkal megbirkózni.” 

Sosem hátrálunk meg, mert nincs olyan erő, amely képes lenne megosztani minket, elfelejtetni velünk ősapáink emlékét és hitét vagy megtorpantani fejlődésünket

– mondta az államfő, és felidézte, hogy 2023-ban Oroszország határozottan megvédte érdekeit és értékeit.

„Mi egy ország vagyunk, egy nagy család. Szavatoljuk hazánk biztos fejlődését, állampolgáraink jólétét, és még erősebbé fogunk válni. Együtt vagyunk, és ez Oroszország jövőjének legmegbízhatóbb záloga” – közölte, majd beszédét azzal zárta, hogy 2024 a családok éve lesz Oroszországban.

Ahogy arról a Világgazdaságban olvashattak, Vlagyimir Putyin a napokban gratulált a külföldi államok és kormányok vezetőinek karácsony alkalmából és a közelgő 2024-es új év kapcsán. Az Orbán Viktor miniszterelnöknek írt újévi üzenetében kiemelte, hogy a nehéz nemzetközi helyzet ellenére is sikerült idén fenntartani az orosz–magyar kapcsolatok pozitív dinamikáját, és megerősítette elkötelezettségét a konstruktív, pragmatikus viszony folytatása mellett, amely lehetővé teszi a fontos közös gazdasági projektek megvalósítását, s amely teljes mértékben megfelel mindkét nép érdekeinek. Putyin az orosz Rosszija 1 tévécsatornának adott októberi interjújában is beszélt a magyar kormányfővel való kapcsolatáról. Akkor úgy fogalmazott, hogy bár nem mindenben értenek egyet Orbán Viktorral, a magyar miniszterelnök azon kevés európai politikus közé tartozik, akivel ennek ellenére is konstruktívan tud beszélgetni.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.