BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bóka János: a svéd NATO-tagság ratifikációjának kulcsa a politikai párbeszéd

Az európai uniós ügyekért felelős miniszter szerint a jövőbeni európai biztonsági architektúra nem lehetséges Oroszország szerepvállalása nélkül.

A svéd NATO-tagság ratifikációjának időpontja attól függ, milyen gyorsan és hatékonyan halad a bizalomépítés Magyarország és Svédország között - nyilatkozta Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter a finn Ilta-Sanomat újságnak.
 

Motala,,Sweden-,17,May,2022:,The,Swedish,Flag,And,The
Fotó: Shutterstock

A miniszter szombaton a közösségi oldalán számolt be arról, hogy az év első külföldi interjúját a finn Ilta-Sanomat újságnak adta.
Bóka János bejegyzésében az interjúból főbb állításait idézve kifejtette: a svéd NATO-tagság ratifikációjának időpontja attól függ, milyen gyorsan és hatékonyan halad a bizalomépítés Magyarország és Svédország között, ezzel megnyugtatva azon magyar parlamenti képviselőket is, akiknek kétségeik és aggályaik vannak.
"A kulcs tehát a magyar-svéd politikai párbeszéd" - emelte ki.
A miniszter az interjúban szólt az ukrajnai háborúról is, bejegyzésében azt a gondolatát idézte, miszerint a bizonytalan ukrajnai helyzet miatt nagyon nehéz három-négy évre előre tervezni, és Magyarország álláspontja szerint megnyugtatóbb lenne, ha rövidebb pénzügyi ciklusokkal számolnának.
 

Szerencsés volna továbbá, ha a többéves pénzügyi kereten kívüli forrásból történne meg Ukrajna finanszírozása. Magyarország azt is szeretné látni, hogy az Ukrajnának irányított pénzügyi támogatást eddig mire és milyen eredménnyel használták fel

 - fogalmazott.
Bóka János azt is kiemelte az interjúból, hogy "a jövőbeni európai biztonsági architektúra nem lehetséges Oroszország szerepvállalása nélkül".
Nem tudom, hogy mikor gondolhatunk ilyen jellegű tárgyalásokra, vagy hogy kik vennének részt ezekben. Remélem, hogy az Európai Unió meghatározó szerepet játszhat ezeken a megbeszéléseken, amikor eljön az ideje - közölte.
Bóka János megismételte: az ukrajnai háborúban napi szinten aktív katonai harcok folynak, naponta halnak meg katonák és civilek, a magyar kormány számára a prioritás a mielőbbi tűzszünet elérése.

20230831__MI_00920230831 Budapest 
Bóka János, az Igazságügyi Minisztérium európai uniós ügyekért felelős államtitkára
Fotó: Mirkó István MI
Magyar Nemzet20230831 Budapest Bóka János, az Igazságügyi Minisztérium európai uniós ügyekért felelős államtitkáraFotó: Mirkó István MIMagyar Nemzet
Fotó: Mirkó István


 

Csak ez tenné lehetővé, hogy a tárgyalásokon tartós megoldást találjanak erre a konfliktusra, az egyelőre talány, hogy hogyan lehetne tartós békét teremteni a felek között, de az biztos, hogy az ellenségeskedés nem vezet békéhez.


Az európai uniós ügyekért felelős miniszter arról is beszélt a finn lapnak, hogy az elmúlt 15 évben az Európai Unió számos területen elvesztette globális versenyelőnyét; véleménye szerint az EU-nak "meg kell fordítania ezt a tendenciát, és meg kell erősítenie gazdasági versenyképességét".
Bóka János azt is kiemelte az interjúból, hogy az Európai Bizottság önálló politikai szereplővé vált.
 

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke geopolitikai bizottságként emlegette a bizottságát. Ez azt jelenti, hogy a bizottság az Európai Unión belül egy olyan intézmény, amelynek saját politikai agendája van, ami nem feltétlenül azonos a tagállamok célkitűzéseivel

 - fogalmazott.
Hozzátette, az interjúban elmondta azt is, alapvetően másképp értelmezi azt, hogy "a bizottságnak mint intézménynek hogyan kellene működnie, és hol kellene meghozni ezeket az Európai Unióval kapcsolatos stratégiai politikai döntéseket: az Európai Tanácsban".

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.