BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az Európai Parlament elítélte a demokrácia aláásását célzó orosz törekvéseket

Az állásfoglalásban az EP-képviselők aggodalmukat fejezték ki azon közelmúltban megjelent hírek miatt, amelyek szerint Tatjana Zdanoka lett EP-képviselő feltehetően az orosz biztonsági szolgálat (FSZB) informátoraként tevékenykedett.

Az Európai Parlament csütörtöki strasbourgi plenáris ülésén elítélte az európai demokrácia aláásását célzó orosz törekvéseket, és arra figyelmeztetett, hogy egyes választott európai politikusok és pártok tudatosan szolgálják Moszkva érdekeit, aláásva ezzel az EU egységét és demokráciáját.

Eu,Flags,Waving,In,Front,Of,European,Parliament,Building.,Brussels,
Fotó: Shutterstock

Az EP közleménye szerint 433 igen szavazattal, 56 ellenében és 18 tartózkodás mellett elfogadott állásfoglalásban az Európai Parlament képviselői felháborodásukat és aggodalmukat fejezték ki Oroszország folyamatos erőfeszítései miatt, amelyek célja véleményük szerint az európai demokrácia aláásása a beavatkozás és a dezinformáció különböző formáival.

Figyelmeztettek arra is, hogy a Kreml megpróbálja megosztani az európai polgárokat. Moszkva befolyásoló ügynököknek szervezett be néhány EP-képviselőt is, és bizonyos európai politikai pártokkal függési viszonyt alakított ki, például pénzügyi támogatás révén, és ezek immár az orosz propaganda felerősítőiként működnek és Oroszország érdekeit szolgálják.

Az állásfoglalásban az EP-képviselők aggodalmukat fejezték ki azon közelmúltban megjelent hírek miatt, amelyek szerint Tatjana Zdanoka lett EP-képviselő feltehetően az orosz biztonsági szolgálat (FSZB) informátoraként tevékenykedett. Olyan eseteket is felsorol, amikor EP-képviselők tudatosan szolgálták Oroszország érdekeit, egyebek között az orosz megszállt területeken szervezett hamis választási megfigyelői missziók révén.

Az EP szerint Moszkva támogatja a szeparatistákat

A Moszkva által szerintük támogatott európai szeparatista mozgalmakat említve az EP-képviselők aggodalmukat fejezték ki a katalán szakadárok, köztük a katalán regionális kormány képviselői, illetve Carles Puigdemont volt regionális elnök, jelenlegi EP-képviselő és az orosz kormányzat közötti kapcsolatok miatt. 

Az Európai Parlament azt szeretné, ha az érintett katalán EP-képviselők és orosz képviselők közötti kapcsolattartással összefüggő ügyeket az EP-képviselők magatartásával foglalkozó tanácsadó bizottság elé utalnák további vizsgálat céljából. Az állásfoglalásban azt is megjegyezték, hogy az orosz beavatkozás Katalóniában egy szélesebb körű orosz stratégia része lehet.

Menesztették az ukrán hadsereg főparancsnokát

Valerij Zaluzsnij ukrán főparancsnokot menesztették posztjáról – közölte csütörtökön Rusztem Umerov ukrán védelmi miniszter. A tavaly nyári ellentámadás kudarca óta megromlott a kapcsolat Valerij Zaluzsnij és Volodimir Zelenszkij elnök között. Ehhez hozzátartozik, hogy 2022 végén a brit sajtó már arról írt, hogy Zelenszkij egyre féltékenyebb a katonatisztre.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.