BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Körözik az oroszok az észt miniszterelnököt

Kaja Kallas ellen elfogatási parancsot adtak ki Oroszországban.

Az orosz belügyi tárca keresési adatbázisa szerint Kaja Kallas észt miniszterelnököt körözési listára tették Oroszországban – adta hírül a RIA Novosztyi orosz hírportál.

Kaja Kallas észt miniszterelnök.
Fotó: AFP

„Kaja Kallas, 1977. június 17. A körözés indoka: a büntető törvénykönyv egyik cikke alapján körözik” – olvasható az adatbázisban, amelyben nem részletezik, hogy pontosan melyik az a büntetőjogi cikkely, amelynek alapján vádat emeltek ellene, és körözési listára tették. 

Kallas többször tett a portál megfogalmazása szerint „ruszofób kijelentéseket”. Oroszországot a nyugati országok biztonságát fenyegető állandó fenyegetésnek nevezte, továbbá kifejezte óhaját, hogy

és felszólított Oroszország elszigetelésére a szabad világtól.

Az észt miniszterelnök támogatta a Nagy Honvédő Háborúban elesetteknek állított szovjet emlékművek lebontását Észtországban, valamint az oroszoknak szóló vízumok kiadásának páneurópai tilalmát is szorgalmazta. Kijelentette, hogy kész megváltoztatni az észt alkotmányt, hogy megfossza az oroszokat és a fehéroroszokat a helyi választásokon való szavazati jogtól. Kaja Kallas 2021. január 26. óta tölti be a miniszterelnöki tisztséget.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.