A felderítő csoportok károkat okoznak, de a háborút nem nyerik meg

Érzékeny, de zömmel taktikai jelentőségű kárt képesek okozni, akárcsak a drónhadviselés zöme. Háborút viszont nem nyerhetnek velük. Ugyanakkor akcióik leírása, a mellékelt fotó-, videóanyagok meggyőzően hathatnak a segélyeket megszavazó (vagy meg nem szavazó) nyugati parlamenti képviselőkre. A benne ülőkkel, jelentősebb katonai-politikai vezetőkkel együtt felrobbantanak, felgyújtanak gépkocsikat, megrongálnak vasútvonalakat, vasúti berendezéseket, kisebb hidakat. A legképzettebbeket mélyen beküldik Oroszország területére, hogy ott a kevésbé szigorúan védett katonai létesítményeket, repülőtereket támadják. Oroszország fából-műanyagból készült, a kifutópályák melletti gurulóutak mentén elhelyezett repülőgépmakettekkel védekezik az űrből a támaszpontjaira meredő kameraszemekkel és a felderítő csoportokkal szemben.

Régi gyökerek

Mindez, mint az ukrajnai háború  sok más eleme – például a nehéztüzérség vártnál sokkal nagyobb szerepe – második világháborús taktika. Lásd a jugoszláviai, a németországi vagy a helyi nácik, a Wehrmacht elleni függetlenségi harcokat a bosnyák hegyekben, vagy a norvég nehézvízgyártók elleni partizántevékenységet. Ám a nehéztüzérségi oroszországi fölény, amelyet az ukrán oldal egyre akutabb gránátéhsége csak fokoz, egyre nyomasztóbb. Az angliai liberális napilap, a The Independent cikkcíme: „Putyin erői 22 gránátot lőnek ki, míg nekünk sikerül egyet kilőnünk.”

Ukrajna ezekkel a műveletekkel olyan oroszországi határ menti régiókat támad, amelyek védelme sokkal gyengébb, mint a donyecki, avgyijivkai vagy a zaporizzsjai frontszakaszoké. Azaz sokkal könnyebb látványos eredményeket elérni. Ám ennek a taktikának van egy hátulütője, amely legtöbbször a hadviselő felek gyengébbjét, adott esetben Ukrajnát sújtja: a frontvonalak széthúzása, az erők szétaprózása. Mert a néha több száz fős felderítőegységek jelentős logisztikai kapacitást kötnek le, amelyből Ukrajnának amúgy is kevés van. Esetenként járműveket, utánpótlással, üzemanyaggal, lőszerrel, élelmiszerrel, ivóvízzel megrakott teherkocsikat kell mozgatni ellenséges terepen.

Mindezeket az oroszországi messze hordó lövegek (122, 152 milliméteres önjáró vagy vontatott tarackágyúk) támadják, tűz alatt tartva az utakat. Emiatt Ukrajna be akarja tiltatni a területéről készülő, kereskedelmi forgalomba hozott, friss műholdfelvételek nemzetközi kereskedelmét. 

Megjegyzendő, hogy Oroszország stratégiai hátrányban van a frontvonalak térségének űrből való megfigyelését illetően. A Nyugatnak nagyságrenddel nagyobb ilyen kapacitásai vannak, amelyeket kiegészít az Elon Musk-féle Starlink, az ukrán hadsereg távközlését is alapvetően megoldó kommunikációs műholdrendszer. Amelyhez az utóbbi időszak hírei szerint az oroszországi csapatok is igyekeznek hozzáférni. A rendszernek van egy a frontvonalak mentén húzódó, körülbelül húsz kilométeres sávot képező „holttere”, amelyben lehetetlen megállapítani, hogy a szövetséges ukránok vagy az ellenséges oroszországiak használják a Starlinket.

Erőgyűjtés?

Nyugati elemzők a mostani viszonylag csendes időszakot az erőgyűjtés periódusaként emlegetik. Három irányból számítanak oroszországi támadásra: 1. északon, a főváros, Kijev ellen, 2. északkeleten, az ukrán–orosz határ 100-150 kilométeres ukrán szakaszain, hogy a csöves nehéztüzérség, a rakéta-sorozatvetők számára leküzdhetetlenül nagy távolságot átfogó ütközőzónát hozzanak létre, 3. délen, Nyikolajev, Odessza ellen egészen a román–moldáviai határig.

Eközben az oroszországi csapatok lassú, kivéreztető előrenyomulásban vannak Donyeck, Avgyijivka, Zaporizzsja térségében. Naponta néhány száz métertől néhány kilométerig terjedő sávot hódítanak el az ukrán haderőtől. A diplomáciai erőfeszítések a mind értelmetlenebb vérontás megszüntetésére, tűzszünetre, majd a válság tárgyalásos megoldására eddig kudarcot vallottak.

Zelenszkij elnök számára csak Ukrajna győzelme létezik. A másik opcióval, hogy Kijev esetleg katonai vereséget szenved, és kétségessé válhat az ukrán államiság megőrzése is (legalábbis a jelenlegi formában), az elnök nem foglalkozik. Újabb nemzetközi békekonferenciát szerveznek, amelyre a másik hadviselő felet, a támadót, Oroszországot természetesen nem hívják meg. Erősen megoszlanak a vélemények arról, hogy mekkora hasznuk van az effajta rendezvényeknek.