Vannak hasonlóságok Putyin és Sztálin között

Ezelőtt csaknem egy emberöltővel, 1999 végén egy szürke esős napon Borisz Jelcin, Oroszország első elnöke a beavatottak szűk körébe taszigált be óvatosan egy vékony, alacsony, nagy szemű fiatalembert, Vlagyimir Vlagyimirovics Putyint. „Ő lesz az utódom”, mondta a nagy darab, igazi orosz medvekülsejű Jelcin az elképedt hallgatóságnak. Vlagyimir Vlagyimirovics most ötödik elnöki ciklusára készül. Eddigi négy elnökségi periódusára trenírozva sem kellett aggódnia a szükséges szavazattöbbség megszerzése miatt, de az ötödszöri megmérettetése még az ő várakozásait is felülmúlhatta, 

Igaz a másik három jelölt – noha fontos, reprezentatív pártháttérből jött – hozzá képest ismeretlen volt, akik közül a legjobban szereplő is jóval az 5 százalékos nem hivatalos határ alatt kapott szavazatokat.

Nem ma kezdte

Putyin már 1991, a Szovjetunió összeomlása előtt is töltött be tisztségeket, de 1991–1996 között , a szentpétervári főpolgármesteri hivatal külkapcsolatokért felelős bizottságának elnöke volt. 
(Kiegészítésképpen: Putyin nyelvtudásáról annyi ismert, hogy az NDK-ban, mint KGB-tiszt teljesített szolgálati korszakában megtanult olyannyira németül, hogy Angela Merkel német kancellárral annak anyanyelvén beszélgetett. Mondják, az angollal is elboldogul társalgási szinten.)
1997-ben Borisz Jelcin elnök mellé kerül, mint az elnöki hivatal helyettes vezetője. Egy évre rá már a belbiztonsági szolgálat, az FSzB igazgatója, 1999 elejétől pedig 2000-ig, elnökké választásáig kormányfőként működik. Akárcsak első két, négy-négy éves ciklusát követően 2008–2012 között, amikor Oroszország elnöki székébe ideiglenesen a mostani keményvonalas megmondóember, Dmitrij Medvegyev ül. Putyin visszaveszi az államelnökséget és 2012 óta egyfolytában gyakorolja. Ügyesen manipulálja a hatalmi elitet, beleértve a politikai tisztségekben lévőket és az oligarchákat.

Keveset tudunk róla

A minap Dmitrij Kiszeljovnak, a peresztrojka idején az egyik legismertebb reformpárti újságírónak, jelenleg a Kreml-politika hűséges kiszolgálójának adott interjújából kiderült, hogy unokái is vannak. De hogy mekkorák, hol élnek, nem ismert. Feleségétől elvált, állítólag két lánya van az asszonytól.

Hivatalos rezidenciáján (ahol a rendszerváltás utáni – akkoriban vele és nejével, Ljudmilla asszonnyal családilag is szoros kapcsolatot tartó – egyik magyar miniszterelnök felkereste) ritkábban bukkan fel. Van, hogy a Kremlben alszik, akárcsak az utóbbi időben egyre többet és egyre pozitívabb formában emlegetett egyik elődje, Joszif Visszárionovics Sztálin.

Mi a titka népszerűségének? Merthogy a lakosság széles rétegeiben, kiváltképpen a vidéki, nem túlságosan kiiskolázott tömegekben népszerű, azt kár lenne vitatni. Talán az, hogy vissza akarja adni az oroszoknak mindazt, amit a szocializmus idején, a gorbacsovi peresztrojkában, majd a keszekusza Jelcin-korszakban – sokan úgy vélekednek – elvettek tőlük, a katonai szuperhatalmi szerepet, a világban elfoglalt egyik vezető helyet. Ebben

akinek a jelmondata (MAGA – Make America Great Again – Amerikát újra naggyá teszem) akár az oroszországi vezető jelmondata is lehetne: Make Russia Great Again (MRGA) – Oroszországot újra naggyá teszem.

Eközben persze a nép sem emlékszik (mondják a Kremlben is) a Szovjetunió utolsó hanyatló korszakára, a nyolcvanas évek elején a Kreml egymás után koporsóban távozó uraira, az áruhiányra, az Afganisztán-háborúra, az ennivalóért, gyümölcsért való végeláthatatlan sorban állásokra, a jelcini korszak hullámvasútjára, a zűrzavaros privatizációra, amely egyeseket milliárdosi palotákba röpített, másokat nyomorba taszított.

Vlagyimir Vlagyimirovicsot ez nem zavarja. Több ízben kijelentette: a Nyugattal, kiváltképpen Európával, az EU-val való szakítás végleges, így az onnan jövő történelemszemléleti kritikákra a füle botját sem mozdítja. Célközönsége az orosz köznép, amelynek széles rétegei „vevők” az olyasfajta, a demagógiai elemeket sem nélkülöző fogalmakra, mint a Russzkij Mir, az „Orosz Világ”, helyreállítani Moszkva régi dicsőségét, megőrizni a cárok, Nagy Péter, Nagy Katalin cárnő hódításait, amelyek révén Oroszország a Föld legnagyobb területű államává vált. A célközönség, miként azt a minapi elnökválasztási voks-halmazok jelzik, fogékony Putyin mondandójára. Még akkor is, ha a RIA Novosztyi Kreml szócső által humorosnak tartott választási macska-megfigyelőkről szóló sztorik elöntik a vidéki médiát.

Az átlag oroszországi, aki az elmúlt évtizedekben több-kevesebb szabadsággal utazhatott a világban, megtapasztalhatta, hogy máshol sincs kolbászból a kerítés, és hogy az oroszokat nNyugaton sok helyütt lenézéssel, megvetéssel fogadták-fogadják. Ennek az átlag oroszországinak most elégtételt jelenthet, hogy Putyin „megmutatja nekik”… A keményvonalas oroszországi Nyugat-ellenes propagandának emiatt is van keletje. Amellett, hogy a nyugati értékrend, az itt-ott tapasztalható kettős mérce alkalmazása devalválódott sok oroszországi ember szemében-tudatában. A Nyugat kijevi hatásra felfokozott oroszországi kultúraellenessége még azokat a városi értelmiségi köröket is felhergelte, amelyek egyébként komoly kritikával illetik a populista putyini irányvonalat.

És, miként a legutóbbi, a törvényhozáshoz intézett nagy, több mint kétórás beszéde is jelezte, Putyin tudatában van annak, hogy a néptömegek jelentős része szegénységben él és elégedetlen sorsával. Emiatt is a legutóbbi elnöki üzenet legnagyobb része társadalmi, szociális kérdések taglalásával és a rájuk kínált elnöki megoldásokkal foglalkozik. A beszédben foglaltak szerint felemelik a minimálbért, segítik a nagycsaládosokat, támogatják a fiatal párok első lakáshoz jutását, letörik az inflációt. Mindeközben úgy oldják meg a Moszkva kontra Nyugat szembenállássá fokozódó ukrajnai háború támasztotta nyomasztó anyagi-gazdasági-hadiipari kérdéseket, hogy azok ne jelentsenek érezhető törést az oroszok életében. (Amelyben az ukrajnai veszteségek, fiatal oroszok tízezreinek a harctéri halála amúgy is hatalmas gondokat okoznak.) Hogy ez sikerül-e, az legkésőbb Vlagyimir Putyin szokásos négyéves, immáron ötödik, és immáron hat évre dagadó választott elnöki ciklusa végén, 2030-ban dől el.