BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az oroszok szerint a tálibok már nem terroristák

Lehetséges, hogy Oroszország hivatalosan is elismeri majd az afgán kormányt. A 2021-es tálib hatalomátvétel óta egyetlen ország sem ismerte el hivatalosan az ország új urait.

Meghívta legnagyobb éves gazdasági fórumára a Talibánt Oroszország, miközben történtek lépések annak érdekében is, hogy ismét engedélyezzék a szervezetet Oroszországban – nyilatkozta hétfőn egy orosz diplomata.

tálib, talibán
Mindeddig egyetlen ország sem ismerte el hivatalosan a tálib kormányt. Az oroszok lehetnek az elsők / Fotó: OMER ABRAR / AFP

A tálibokkal már egy ideje igyekszik javítani a kapcsolatait Moszkva

Moszkva fokozatosan építi a kapcsolatait az iszlamista szervezettel, mióta az 2021-ben átvette Afganisztán irányítását, miután az amerikai hadsereg elhagyta az országot. Ezt azonban nehezíti, hogy a Talibánt 2003-ban Oroszország terrorszervezetnek minősítette és betiltotta. Zamir Kabulov külügyminisztériumi tisztviselő szerint azonban hamarosan a csoport lekerülhet a tiltott szervezetek listájáról, sőt 

meghívót is kapott a június 5–8 közötti Szentpétervári Gazdasági Fórumra.

A diplomata szerint az afgán vezetők főként az olajipar termékei iránt érdeklődnek – írja a Reuters, hozzátéve, hogy a szentpétervári fórum jelentősen átalakult az Ukrajna elleni inváziót követően, így ott egyre kevesebb nyugati és egyre több kínai, közel-keleti, indiai és afrikai látogató érkezik.

A Talibán levétele az orosz terrorlistáról ahhoz is utat nyithat, hogy Moszkva – elsőként – hivatalosan is elismerje az Afganisztánt irányító tálib kormányt.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.