BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Putyin szerint igazi támaszai Oroszországnak az Ukrajnában harcoló katonák

A Moszkvában kiadott hadijelentés szerint az ukrán hadseregnek több mint másfél ezer katonája esett el vagy sebesült meg súlyosan a harci érintkezési vonal mentén.

Oroszország igazi támaszának és páncéljának nevezte az Ukrajnában elindított "különleges hadműveletben" harcoló katonákat Vlagyimir Putyin orosz elnök egy csütörtökön a Kremlben megtartott kitüntetés-átadáson. A szertartáson egy második világháborús veterán, az ukrajnai háború öt részvevője és öt űrhajós vette át az Oroszország Hőse kitüntetést.

Putyin

orosz elnök
Putyin kitüntető szavain túl plecsniket is kiosztott / Fotó: AFP

Az orosz védelmi minisztérium csütörtökön arról számol be, hogy az orosz hadsereg hatból öt frontszakaszon előrenyomult Ukrajnában az elmúlt nap folyamán, és 12 ukrán ellenrohamot vert vissza. A Moszkvában kiadott hadijelentés szerint az ukrán hadseregnek 

több mint másfél ezer katonája esett el vagy sebesült meg súlyosan a harci érintkezési vonal mentén. 

A védelmi minisztérium a megsemmisített ukrán haditechnikai eszközök között említett meg egyebek mellett egy Szu-27-es repülőgépet, három harckocsit, három gyalogsági harcjárművet, köztük egy Bradleyt, négy páncélozott harcjárművet, négy lengyel Krab és egy amerikai Paladin önjáró, valamint két amerikai M198-as és egy M777-es vontatott tarackot, nyolc ATACMS operatív-taktikai rakétát, egy amerikai HARM radarelhárító rakétát, továbbá 24 drónt.

Vitalij Gancsev, Harkiv megye Moszkva által kinevezett elöljárója a TASZSZ-nak azt mondta, az orosz hadsereg elfoglalta az uralkodó magaslatokat a Harkiv megyei Lipcinél, hogy onnan csapásokat mérjen az ukrán tartalékokra, amelyeket Vovcsanszk felmentésére vetettek be, ahol most "a legforróbb események" zajlanak.

A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók több településéről jelentettek csütörtökön ukrán tüzérségi és dróntámadást. Vjacseszlav Gladkov, a határmenti orosz Belgorod megye kormányzója a Telegram-csatornáján azt írta, hogy a régió lakott területeit az ukrán fél az elmúlt nap folyamán mintegy 

hatvan pilóta nélküli légijárművel és mintegy félszáz különböző lövedékkel támadta.

Belgorod város közelében, Zozuli községben, csütörtökön kamikaze drón talált el egy furgont, amelynek egyik utasa életét vesztette, a többi kilenc pedig megsebesült.

Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) közölte, hogy a Krímben leleplezett egy, az ukrán katonai hírszerzés (GUR) által beszervezett diverzánscsoportot, amely katonai adatok megszerzése mellett arra készült, hogy robbantásokat hajtson végre a félsziget vasútvonalain. A csoport egyik tagja véletlenül felrobbantotta magát, amikor a pokolgépeket elővették rejtekhelyükről.

A "Donyecki Népköztársaság" legfelsőbb bírósága életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte Olekszandr Szvinarcsukot, az ukrán tengerészgyalogság 36. önálló dandárjának volt műszaki századparancsnokát. A 29 éves elítélt a verdikt szerint 2022 márciusában Mariupolban 

arra utasította egyik beosztottját, hogy öljön meg három civilt. 

Egy ember a helyszínen belehalt sebeibe, kettőnek sikerült túlélnie a lövéseket. Szvinarcsukot és a parancsát végrehajtó Szabir Romancsukot korábban már egy másik emberölési ügyben is elítélték.

Az orosz 2. nyugati körzeti katonai bíróság távollétében 19 évi fegyházra ítélte Vitalij Jarema volt ukrán főügyészt a terrorizmus elősegítése és az orosz fegyveres erőkről szóló rágalmak terjesztése miatt. Jarema 2014. február 27-e és június 19-e között első miniszterelnök-helyettes, majd 2014. június 19-től 2015. február 10-ig főügyész volt Ukrajnában. Az orosz belügyminisztérium 2022 decemberében körözési listára tette a Donyec-medencei "terrorellenes művelet" megindítására vonatkozó döntése miatt.

Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő csütörtöki sajtótájékoztatóján azt hangoztatta: 

Oroszország továbbra is azon dolgozik, hogy bíróság elé állítsák az Ukrajnában elkövetett háborús bűnök felelőseit. 

Emlékeztetett rá, hogy az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) 2014 óta rögzíti és vizsgálja az ottani hatóságok törvénytelen cselekedeteit, és 2024 március elejéig már 4500 büntetőeljárást indított olyan bűncselekmények miatt, mint a népirtás, a terrorizmus, a civilek elleni erőszak, a tiltott fegyverek használata és a gyilkosság.

Kérdésre válaszolva azt mondta, hogy Oroszország Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt mandátumának május 20-án történt lejárta után "a kijevi rezsim bandavezérének tekinti, akinek legitimitását Ukrajnában megkérdőjelezik". 

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.