BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egységes a norvég kormány és az ellenzék: meg kell erősíteni a hadsereget

A védelmi képességek fokozásáról állapodott meg a kormány és az ellenzék Norvégiában.

A védelmi képességek fokozásáról állapodott meg a kormány és az ellenzék Norvégiában, a tervben két tengeralattjáró beszerzése is szerepel, valamint egy légvédelmi rendszeré a főváros, Oslo és környékének állandó védelmére – derül ki keddi pártnyilatkozatokból. 

Fotó: AFP

A balközép kormány áprilisban mutatta be a programot, amelynek keretében 2036-ig 83 százalékkal, azaz 600 milliárd koronával (31 482 milliárd forint) megemelnék a védelmi költségvetést. Az akkor ismertetett programban öt új fregatt, egy ötödik tengeralattjáró, újabb légvédelmi rakéták, mélységi csapásmérő eszközök, drónok és helikopterek beszerzéséről volt szó. 

Az ellenzékkel kötött kompromisszum keretében merült fel egy hatodik tengeralattjáró beszerzésének a lehetősége, valamint washingtoni mintára egy légvédelmi rendszer telepítése Oslo és környékének állandó védelmére. 

A politikai egyeztetések során valamennyi politikai párt felsorakozott a kisebbségi kormány módosított terve mögött.

Hat tengeralattjáróval a haditengerészet bármikor több ilyen járművet vethet be egyidejűleg a norvég partok védelmére 

– jelentette ki kedden Ine Eriksen Soreide, az ellenzéki Konzervatív Párt védelmi ügyekért felelős vezetője, volt külügyminiszter. „Ez jelentősen növeli az elrettentés, valamint a norvég parti vizek ellenőrzésének a képességét” – mondta sajtótájékoztatóján. 

Az alapító NATO-tagállam Norvégiának, amelynek 198 kilométer hosszú szárazföldi határa van Oroszországgal is az Északi-sarkvidéken, korábbi bejelentés szerint idén éri el a védelmi költségvetése a nemzeti összterméknek az észak-atlanti szövetség által elvárt 2 százalékát.

Ukrajna Norvégiával is biztonsági szerződést kötött

Norvégia már a tizedik ország, amellyel Ukrajna biztonsági megállapodást köt, nemrég Portugália csatlakozott a sorhoz. Az ukrán elnöki hivatal helyettes vezetője, Ihor Zhovkva a portugál miniszterelnök tanácsadójával, Jorge Monteiróval egyeztetett a kétoldalú megállapodásról.

 

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.