BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elkezdődött a mekkai zarándoklat

A haddzs az iszlám egyik pillére, minden muszlimnak legalább egyszer részt kell rajta vennie élete során. Több mint másfél millió zarándokot várnak.

Megkezdődött a több mint 1,5 millió muszlim hívő éves nagy zarándoklata, a haddzs pénteken a szaúd-arábiai Mekkában. Ennek során különböző vallási szertartásokat tartanak az iszlám legszentebb városában, Mekkában és környékén.

mekkai zarándoklat
A mekkai zarándoklat a muszlimok egyik legfontosabb eseménye / Fotó: Fadel Senna / AFP

Az úgynevezett taváf nyitja a szertartások sorát, melynek során a zarándokok hétszer megkerülik a mekkai nagymecset középpontjában található Kába-követ.

A négyszög alakú építményt Ábrahám és fia, Iszmáil építette a hagyomány szerint. A hívők a Kába-kő irányába fordulva imádkoznak. Ezután a Mekkától néhány kilométerre fekvő, sziklás hegyekkel övezett völgybe, Minába indulnak, ahol sátrakban töltik az éjszakát.

A háború árnyékában sokan a gázaiakért imádkoznak

Sok zarándok azt mondja, hogy a több mint nyolc hónapja bombázott és ostromlott palesztin terület lakóiért imádkozik Izrel és a Hamász iszlamista szervezet között nyolc hónapja dúló háborúban

A háborút október 7-én a Hamász példátlan, brutális támadása robbantotta ki, amely hivatalos izraeli adatok szerint 1194 ember halálát okozta.

Válaszként az izraeli hadsereg nagyszabású hadműveletet indított a Gázai övezetben, amely 37 232 halálos áldozatot követelt a Hamász vezette gázai kormány egészségügyi minisztériumának adatai szerint.

A héten a szaúdi uralkodóház bejelentette, hogy a gázai áldozatok családjai közül ezer palesztinnak fizeti a zarándoklatát. A bejelentéssel egy időben Tavfík ar-Rabiah zarándoklatért felelős szaúdi miniszter arra figyelmeztetett, hogy nem tűrnek meg semmilyen politikai tüntetést, mivel a zarándoklatnak szigorúan az imáról kell szólnia.

Vannak, akik évek óta várnak arra, hogy eljussanak Mekkába

A Mekkában és környékén több napon át tartó zarándoklat egyike az iszlám öt pillérének. Minden muszlimtól elvárják, hogy életében legalább egyszer elvégezze a zarándoklatot, ha megengedheti magának, és képes megtenni az utat. Sokan évekig várnak arra, hogy részt vegyenek a haddzson, mivel az engedélyeket minden évben a királyság osztja ki országonkénti kvóták alapján.  

Szaúd-Arábia számára a haddzs komoly bevételi forrás, mivel az ország uralkodója a két szent mecset, a mekkai és a medinai mecset őrzője címet is viseli. A zarándoklat ugyanakkor logisztikai szempontból nagy kihívás a királyság számára, hiszen például 

tavaly több mint 1,8 millióan vettek részt az eseményen, akiknek 90 százaléka külföldi.

Történtek már tragédiák is a zarándoklaton

A zarándoklaton a múltban több tragédia is történt, így 2015-ben egy tömegoszlatás során 2300 ember halt meg. Az elmúlt években a hatóságok jelentős fejlesztéseket hajtottak végre, ennek keretében 

már mesterséges intelligenciát is alkalmaznak a tömeg biztonságának és zavartalan mozgásának biztosítása érdekében.  

Szaúd-Arábia a zarándokoknak küldött üzenetekben figyelmeztette is a résztvevőket, hogy a hőmérséklet elérheti a 48 Celsius-fokot, és azt tanácsolják, hogy igyanak legalább napi két liter vizet, és vigyenek magukkal napernyőt. Ilyen magas hőmérséklet mellett a szabadtéri szertartások valószínűleg nehézségekbe ütköznek, különösen a szombati imanapon az Arafat-hegyen, a zarándoklat csúcspontján.

Tavaly több mint tízezer, hőséggel kapcsolatos megbetegedést regisztráltak a haddzs során, aminek 10 százaléka hőguta volt.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.