BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bombariadó van a szomszéd ország összes bíróságán

Szlovákiában pár hét leforgása alatt másodszor fordul elő ilyen eset. Az előző bombariadó során nem találtak robbanószerkezetet.

Szlovákiában az egész országban bombariadó van a bíróságokon, miután egy névtelen bejelentő robbantással fenyegetőzött. A rendőrség vizsgálja a helyzetet – erősítette meg Michaela Ulehlová, a Nagyszombati Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője az Új Szó felvidéki hírportálnak.

Red,Bomb,With,Clock,Counter,Timer.
bombariadó Szlovákia
Júliusban már másodszor van országos bombariadó Szlovákia bíróságain / Fotó: Shutterstock (illusztráció)

Mivel a bejelentő konkrétan nem közölte, hogy melyik bíróság épületében helyezte el az állítólagos robbanószerkezetet, az összes lehetséges helyszínt átfésülik – tette hozzá a rendőrségi szóvivő.

Idén nyáron nem ez az első hasonló incidens. Az Új Szó korábbi cikkéből kiderül, hogy július elsején szintén bombariadó volt Szlovákia valamennyi bíróságán egy névtelen fenyegetés miatt. Akkor is átvizsgálták az összes lehetséges helyszínt, de nem találtak robbanószerkezetet. A szlovák rendőrség egyelőre nem adott ki tájékoztatást arról, hogy lehet-e összefüggés a két eset között.

Fico bottal érkezett a merénylet utáni első kormányülésre

A szlovák miniszterelnök az ellene május 15-én elkövetett, utólag terrortámadásnak minősített merénylet óta először találkozott kormánya tagjaival. Robert Fico továbbra sincs százszázalékos állapotban.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.