BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Börtönből az Európai Parlamentbe, nem egyedi eset

Az Európai Parlamentnek több, a börtönből kiengedett politikus is tagja lett, de ez nem számít egyedinek. Már az előző ciklusban is a képviselők közel egynegyede követett el bűncselekményt vagy szabálysértést.

Az albán hatóságok engedélyezték, hogy a bebörtönzött Alfred (Fredi) Beleris görög nemzetiségű politikus Strasbourgba utazzon, ahol az Európai Parlament tagjaként leteszi az esküt. Beleris a görög kormánypárt, az Új Demokrácia listáján szerzett mandátumot és öt napig maradhat Franciaországban, utána vissza kell térnie a börtönbe.

Nem példa nélküli, hogy bűncselekményt vagy szabálysértést elkövető politikusok ülnek az Európai Parlamentben / Fotó: Ronald Wittek/EPA/MTI

Belerist 2023 májusában vették őrizetbe az akkori polgármesteri kampány során szülővárosában, az albániai Himaréban, ahol a helyi görög kisebbség számos tagja él. A kisebbségi politikus ugyan győzelmet aratott, de a vizsgálati fogság miatt nem iktatták be. Idén márciusban első fokon két év szabadságvesztésre ítélték szavazatvásárlás miatt, amit az albán legfelsőbb bíróság is megerősített. 

Beleris tagadja a vádakat és kijelentette, hogy a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bíróságához (EJEB) fordul jogorvoslatért. A politikus és a görög kormány is azzal vádolta Albániát, hogy az eljárás politikailag motivált és célja az albániai görög kisebbség megfélemlítése. Athén jelezte, hogy mindez Albánia uniós csatlakozására is negatív hatással lesz.

Nem egyedi eset

Oknyomozó újságírók februárban arról írtak, hogy 704 európai parlamenti képviselő közel egynegyede, összesen 163 politikus érintett 253 törvénysértésben vagy szabályszegésben, amelyek túlnyomó többsége a 2019-2024 közötti ciklus alatt történt. Ezek egy része összefüggött az európai parlamenti mandátumukkal, míg más ügyek a saját országukban történtek a politikai karrierjüktől függetlenül.

Az esetek különböző súlyosságúak: a lopott mobiltelefon eladásától kezdve az európai közpénzek elsikkasztásán át egészen a gyilkosságra való felbujtásig, de előfordult szexuális zaklatás is. A legtöbb ügyben a korrupció, a megvesztegetés került elő. A legnagyobb vihart Eva Kaili, az Európai Parlament korábbi alelnökének Katargate néven elhíresült botránya okozta.

Kaili és társai kenőpénz ellenében hajlandók voltak közbenjárni és felhasználni politikai kapcsolataikat az Európai Parlamentben Marokkónak és Katarnak  előnyös ügyletek megkötése céljából. A belga rendőrség közlése szerint csaknem 1,5 millió euró készpénzt foglaltak le az ügyben végrehajtott házkutatások során.

Eva Kailit még nem sikerült elítélni, de legalább nem választották újra / Fotó: Kenzo TRIBOUILLARD / AFP

Azt még nem tudni, hogy a mostani ciklusban hány képviselő kerül szembe a törvénnyel, de egy politikus biztosan ismert: Ilaria Salis is uniós törvényhozó lett a baloldaliak és zöldek szövetsége (AVS) listájáról. Salis antifasiszta aktivista, aki az elsőrendű vádlott a tavaly februári, Budapesten elkövetett támadások ügyében. 

Előbb három lengyelre támadt rá egy hét-nyolc fős banda, másnap egy magyar és egy német párt bántalmaztak. Salist letartóztatták, a bilincsbe vert nő képe az egész olasz sajtóban címlapokon szerepelt, bekérették a külügyminisztériumba a római magyar nagykövetet, Tajani pedig a parlament ülésén kijelentette, hogy Salisszal megalázóan bánnak Magyarországon. 

A magyar börtönhatóságok tagadták a vádakat, és be is engedtek egy csapat újságírót a 25 négyzetméteres cellába, ahol Salist hét másik nővel együtt fogva tartották.  Májusban a bíróság elrendelte a szabadlábra helyezését, ugyanakkor mentelmi jogával lezárulhat az eljárás. Azt is érdemes megemlíteni, hogy 

Ursula von der Leyent elmeszelte az EU legfelsőbb közigazgatási bírósága.

Az ítélet szerint az Európai Bizottság nem biztosított kellően széles körű hozzáférést a nyilvánosságnak a Covid–19-vakcinaszerződésekhez, és szabálytalanságokat talált a dokumentumok egyes részeinek szerkesztésére vonatkozó indoklásában. Erre egy nappal a döntő szavazás előtt került sor.

Korrupciós ügyben találta bűnösnek a bíróság a demokrata Bob Menendez szenátort

A New Jersey-i demokrata képviselőt azzal vádolják, hogy készpénzt, aranyat és egy luxusautót fogadott el három üzletembertől, valamint Egyiptom külföldi ügynökeként működött. A bíróság minden vádpontban bűnösnek találta Bob Menendez szenátort. Ő az első amerikai szenátor, akit bíróság ítélt el egy idegen hatalom ügynökeként való fellépése miatt.

 

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.