BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Főpolgármester-választás: legalább 270 szavazat minősítése megváltozott az újraszámlálás első napján

Lezajlott a főpolgármester-választásra leadott voksok újraszámlálásának első napja. Nyolc kerületben nézték át újra a szavazatokat kedden. Vitézy Dávid a közösségi médiában közölte, hogy a számlálás alatt minden rendben zajlott, és legalább 270 szavazat minősítését megváltoztatták. Azt is közölte, hogy Karácsony Gergely előnye kis mértékben nőtt.

Rendezett keretek között zajlott a főpolgármesteri szavazatok újraszámlálása eddig, a keddi nyolc kerületben – írta Vitézy Dávid a Facebook-oldalán.

Eddig körülbelül 270 szavazat minősítése változott meg az újraszámlálás miatt / Fotó: Vitézy Dávid / Facebook

A második helyen végzett főpolgármester-jelölt a bejegyzésében kiemelte: a hozzájuk beérkező jelzések szerint már több mint 150 szavazókörben legalább 270 voks minősítése változott. Voltak Vitézy-szavazatok a Karácsony-kötegekben, és fordítva, valamint mindhárom jelöltre voltak nyilvánvalóan érvénytelen szavazatok, amelyeket valamiért tévedésből érvényesnek számoltak – jegyezte meg.

Hangsúlyozta: a 41 darabos különbség több mint hatszorosának változott a minősítése, pedig eddig csak a voksok egyötödét számolták újra. Ez már önmagában is mutatja, hogy a teljes újraszámlálás indokolt volt – jelentette ki.

A főpolgármester-választás végeredményére információik szerint az újraszámlálásnak eddig nem volt hatása, még 

minimálisan nőtt is Karácsony Gergely előnye az első napon. 

A leadott szavazatok maradék négyötödének újraszámlálása szerdán és csütörtökön folytatódik – tette hozzá.

Vitézy Dávid úgy fogalmazott: ebben a helyzetben szerinte nem szítani, hanem csökkenteni kell a feszültséget. Ilyen szoros eredménynél – 0,005 százalékos különbség – a demokratikus választási folyamat teljesen természetes eleme, hogy a 15-16 óra munka után ötféle, egy napon tartott választás szavazólapjait fáradtan megszámoló szavazókörök munkáját egy újbóli átszámolás útján ellenőrzik.

Megállás nélkül mindenkit csalással vádolni, akinek törvény által megszabott feladata választási jogorvoslatot kezdeményezni vagy erről dönteni, miközben a folyamat eddig rendezett és korrekt módon, minden főpolgármester-jelölt választási megfigyelőinek részvételével és konszenzusos döntésekkel, a sajtó teljes nyilvánossága mellett zajlik, óriási felelőtlenség, és aláássa a választások tisztaságába vetett közbizalmat – vélekedett.

Vitézy Dávid arra kért mindenkit, hogy higgadtan és felelősen viszonyuljon ehhez a folyamathoz, amit közös érdeknek nevezett, akárki lesz is végül a főpolgármester-választás győztese.

Az újraszámlálás nyomán előálló jogerős eredményt természetesen elfogadom

– zárta szavait a második helyen végzett főpolgármester-jelölt.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.