BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Migránstáborok Albániában: az olaszok kitolták a nyitás időpontját

Az olasz miniszterelnök szerint az a tudat, hogy a migránsok nem automatikusan Olaszországba érkeznek meg, hanem egy EU-n kívüli országba kerülnek át, a visszatartásukat is szolgálja. Hangsúlyozta, hogy csak azokat a migránsokat toloncolják ki, akik nem háborús országból jöttek, és nincsenek kiszolgáltatva.

Az olasz kormány néhány héttel elhalasztotta az Albániában épülő migránstáborok megnyitását, amelyet eredetileg augusztus elsejére tervezett – jelentette be Alfredo Mantovano, a miniszterelnöki hivatalt vezető államtitkár. Hangoztatta, hogy az egyik tábor, amelyet Shengjinben építettek, elkészült.

migráció
migráns
Migránsok az olasz partoknál / Fotó: AFP

Az albániai kikötővárosban kialakított központban a migránsok azonosítását végzik majd.

A másik helyszínen, Gjaderben május végére tervezték a munkálatok befejezését, de logisztikai problémák miatt lassabban tudtak dolgozni. A nehézséget az államtitkár beszámolója szerint részben a rendkívüli forróság okozza, amely napközben lehetetlenné teszi a munkát, másrészt a tábor területének talajviszonyai szintén megnehezítették az építkezést.

Így a táborok eredetileg augusztus elsejére tervezett megnyitását halasztani kell, néhány hét múlva lesznek működőképesek – nyilatkozta az államtitkár a RAI1 közszolgálati televízió rendezte sajtóbeszélgetésen szerda este. A közölt információk szerint Gjaderben

  • külön részlegben helyezik el azokat, akik menedékkérelemre jogosultak,
  • a tábor másik részét pedig azoknak tartják fenn, akik illegális bevándorlóként nem léphetnek be Olaszországba, és kiutasítják őket.

Mantovano hangsúlyozta, hogy tizenöt európai uniós tagállam kért már információkat a római kormánytól, többek között Németország is, mivel az Olaszország és Albánia közötti együttműködés példaértékűnek számít: ez az első alkalom, hogy a gyakorlatban közös munka indult egy még nem tagállam ország és az Európai Unió egyik alapító állama között a migráció megoldása érdekében.

Az illegális migránsok visszaszorítása az egyik cél

A miniszterelnöki hivatalt vezető államtitkár egy német újság cikkének címére is reagált, amely a kormányfő Giorgia Meloni lágereinek nevezte az albániai táborokat. Nem fasiszta táborok épülnek, hanem olyanok, amelyek elősegítik a törvényes bevándorlást – jelentette ki Mantovano.

Hozzátette: Albániába azokat irányítják, akikről azonosításukkal megállapítják, hogy biztonságos országból érkeznek, nem veszélyben levő emberekről, és nem együtt érkező családok tagjairól van szó, hanem 99 százalékban olyanokról, akiket ki kell toloncolni.

Giorgia Meloni olasz és Edi Rama albán miniszterelnök tavaly novemberben kötött megállapodást, amelynek értelmében Róma menekülttáborokat létesít az Adriai-tenger túlsó partján található, de az egyik legközelebbi szomszédnak tartott Albániában. A megállapodást a római parlament februárban ratifikálta. A tengeren érkező migránsokat akarják az albániai táborokban elhelyezni: azokat, akiket az olasz hatóságok mentenek ki a vízből vagy süllyedő bárkákból, és az eddigi gyakorlat szerint az olasz partokra viszik őket.

Meloni korábbi kijelentései szerint a táborok kettős célt szolgálnak, egyrészt tehermentesítik az olaszországi menekültközpontokat, amelyek zsúfolásig megteltek. Másrészt

az a tudat, hogy nem automatikusan Olaszországba érkeznek meg, hanem egy EU-n kívüli országba kerülnek át, az illegális migráció visszatartását is szolgálhatja

– vélte a miniszterelnök.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.