BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Telefonon közölte az Obama család, hogy támogatja Kamala Harrist: jól fogunk szórakozni, ugye? – hangzott el

Barack Obama és Michelle Obama is támogatja Kamala Harrist. A legfrissebb közvélemény-kutatások eredménye szerint szoros lesz a verseny az USA elnökválasztásán.

„Azért hívtunk fel, hogy elmondjuk: Michelle és én nem is lehetnénk büszkébbek, hogy támogatunk téged, és mindent megteszünk, hogy a választásokon keresztül eljuss az Ovális Irodába” – mondta Harrisnak barack Obama korábbi amerikai elnök. 

Büszke vagyok rád. Ez történelmi jelentőségű lesz

– mondta Harrisnek az egykori first lady, Michelle Obama. Harris a felvételen mosolyogva köszönetet mondott a támogatásért és a hosszú barátságért.

Ez nagyon sokat jelent. És ezzel is jól fogunk szórakozni, ugye?

–  fogalmazott Harris. A jelenlegi alelnök és demokrata párti elnökjelölt stábja közlése szerint a videóban szereplő telefonhívás tényleg abban a pillanatban történt meg, nem előre leegyeztetett hívás volt – írja a Reuters

A nyugati világ nagy része felelősségteljes döntésként értékeli, hogy Joe Biden amerikai elnök visszalépett az elnökjelöltségtől. Ez azt jelenti, hogy az őszi választáson Biden alelnöke, Kamala Harris lesz Donald Trump ellenfele. Biden támogatásáról biztosította alelnökét, akit tapasztaltnak, keménynek és a posztra alkalmasnak nevezett. Joe Biden közölte, hogy az elnöki mandátumából hátralévő hat hónapban hivatali feladataira kíván összpontosítani. 

A legfrissebb közvélemény-kutatások eredménye szerint szoros a verseny a két várható elnökjelölt, Donald Trump és Kamala Harris között, van, ahol az egyik, van, ahol a másik vezet a hibahatáron belüli előnnyel. 

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.