BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Orbán Viktor: mandátum nélkül is a békéről kell beszélnünk

„Világossá akarom tenni, nem mondjuk kétszer: nem tűrjük el, hogy Magyarország többet fizessen, mint a szomszédos országok átlagárai” – ezt mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádióban. A kormányfő szerint a miniszterelnök ne fenyegetőzzön, de vannak kivételek, ilyen a mostani helyzet, az olajszektor képviselői ugyanis továbbra sem tartják a korábbi megállapodásukat. Orbán Viktor beszélt Zelenszkij ukrán elnökkel való tárgyalásáról is, elismerte nem volt mandátuma, hogy az unió nevében tárgyaljon, emiatt csak tájékozódni ment Kijevbe, hogy felmérje, mi az a határ, ameddig kész elmenni Ukrajna. A moszkvai útjáról nem tett említést, de sejtelmesen azt mondta, a következő lépésről akkor tud beszámolni, ha már az megtörtént. Jövő hétfőn alakulhat meg a patrióták frakciója az EP-ben, ahol több, eddig nem ismert párt is bejelentheti a belépését a képviselőcsoportba.

Magyarországnak tudnia kell a helyét és a súlyát, nyilvánvaló, hogy a béke kérdését a nagy országok fogják megoldani – kezdte az interjút Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában. A kormányfő szerint a legnagyobb probléma, hogy nincsen párbeszéd a felek között. 

Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Fischer Zoltán

Azért kell a békéről beszélnünk, mert a háború nyomorúságáról senki nem beszél

– mondta a miniszterelnök, ugyanakkor elismerte, hogy nem jogosítja fel a soros elnökség, hogy tárgyaljon. Egyetlen dolgot tesz, hogy elmegy oda, és kérdéseket tesz fel, hogy megértse a felek szándékait. Ha ezt nem mérjük fel, akkor nem lesz béke. 

Magyarországnak nincs mandátuma, hadserege, súlya, de tudunk jó eszköz lenni a békét akarók kezében.

Szerinte Zelenszkij is attól tart, hogy a tűzszünet a másik félnek lesz jó. Ezen akkor lehet túllépni, ha van valamilyen perspektíva. A következő lépésről akkor tud beszámolni, ha ezek megtörténtek – jegyezte meg.

A miniszterelnök szerint a háborúról való beszéd és a felmérések a háború részei, tehát manipuláltak, ezekben nem is hisz. Jobban hisz annak, ha emberekkel beszél. Ezt megtette most is, ezek alapján két dolgot lát: van egy morális nyomás, úgy érzik, hogy Európa a békéről szól. A másik, hogy aggódnak a háború gazdasági következményeitől. Az emberek sem látják, hogy ha elküldik a pénzt Ukrajnába, akkor hogy lesz ebből gazdasági növekedés. 

Hétfőn alakul meg a patrióták frakciója, ekkor csatlakozhat több párt is

Ez a két dolog afelé változtatja meg a közvéleményt, hogy tegyünk valamit a béke érdekében. „A béke jó lesz nekünk, magyaroknak is, ezt így gondolja az olasz és a német is” – mondta a miniszterelnök.

Hétfőn lesz alakuló ülése a patrióták frakciónak, és akkor kiderül, hogy kik csatlakoznak, és kiderül, hogy „nem a levegőbe beszéltem” – tette hozzá.

A miniszterelnök szerint nincs olyan kormányfő Európában, aki ne cserélne vele – utalt az EP-választások eredményére. Ezzel szemben Franciaországban fel kellett oszlatni a parlamentet, ahol ráadásul nem volt még példa arra, hogy a jobboldal, amelyet kitagadtak eddig az értelmes pártok közül, megnyerje a választásokat. 

Orbán szerint ez olyan választás lesz, ami azonnal változást eredményez az európai politikában, beleértve a kétoldalú kapcsolatokban.

A patrióták jobban állnak a miniszterelnök szerint, mint látszik. A jövő hétfőn megalakuló frakcióba beletartozik a holland kormány vezető ereje is, Ausztriában ősszel választások, a Szabadságpárt vezet, Babis szintén jól áll Csehországban – sorolta. Hozzátette, a tanácsban már most erősebb képviselete van, mint ami látszik, és ez egyre inkább látszódni fog.

Magyarországnak nem érdeke egy vámháború

A kormányfő szerint remélhetőleg ideiglenes lesz a kínai autókkal szemben kivetett vám. Emlékeztetett, hogy tárgyalt a nagy autóipari cégek vezetőivel, akikre hivatkozva hozzák meg ezt a döntést, ezzel szemben ők kézzel-lábbal tiltakoznak. Úgy látja, ilyen rossz és átgondolatlan döntések kereskedelmi háborúba terelik be Európát. Ez nem érdeke Magyarországnak, a magyarok szerinte fantasztikus vállatvezetőkkel rendelkeznek, képesek vagyunk bármit előállítani, a legmagasabb technológiai színvonalon vagyunk. 

Ezekre mind képesek vagyunk, de nem mi fogyasztjuk el. Ha háború lesz, akkor nem tudjuk majd eladni. Ezért nekünk az az érdekünk, hogy ne legyen kereskedelmi háború

– szögezte le a miniszterelnök. 

Tűrhetetlen, ami a reptéren történik 

Szerdán tárgyalta a kormánya a légi közlekedésben kialakult helyzetet és a benzinár kérdését. 

Szerinte amit most látunk, az tűrhetetlen kategória, az emberség minimuma is hiányzik.

Az embereknek komoly munkájuk van benne, egész évben dolgoznak, hogy ilyenkor elmenjenek nyaralni. És nemcsak arról van szó, hogy rosszul szervezik meg, hanem semmilyen emberséget nem mutatnak. Hangsúlyozta, ennek nem szabadna megtörténnie. A repülőteret most veszik át, abban bízik, hogy ha az átvétel megtörténik, a helyzet javulni fog. De nemcsak ezen múlik, „sokkal több emberséget várok”.

Nem tűrik el, hogy magasabb legyen az üzemanyagok átlagára, mint a szomszédos országokban

A miniszterelnök ne fenyegetőzzön, de vannak kivételek

– mondta az üzemanyagárakról, emlékeztetett, hogy volt egy megállapodás, amit be kell tartani. „Világossá akarom tenni, de nem mondjuk kétszer, nem tűrjük el”, hogy Magyarország többet fizessen, mint a szomszédos országok átlagára.

Vannak biztató jelek a gazdaságban, de a világ meg fog változni

A kormányfő szerint vannak biztató jelek a gazdaságban, mindenki érzi, hogy a háború után egy másik világban fogunk élni. Az elmúlt napokban a világ nem nyugati országai kétszer is összegyűltek, ez a BRICS is formálódik. Hangsúlyozta, ez ki fog tisztulni, egy másik világ lesz, fel kell rá készülni, alkalmazkodni kell.

A turizmus a legjobb pénz

– mondta a kormányfő, a turista idehozza a pénzét, és itt költi el, a mostani számok alapján a GDP 11 százalékát adja a turizmus, de ez nőni fog, ha a repteret tovább bővítik.

A kérdésre – hogy fogják az emberek érezni a növekedés hatását, az otthonfelújítási támogatási programot, amit várhatóan 20-30 ezren vehetnek igénybe – azt felelte: a háborús inflációval szemben is harcolni kell, de a harc másik iránya, hogy a munkaadókkal olyan megállapodást kell kötni, amely jó béreket eredményez. „Mind a két végén égetjük a gyertyát” – utalt az infláció csökkentésére és a bérek emelésére.  

Szerinte vannak biztató jelek, de ősszel jönnek a választások Amerikában, ekkor látjuk majd meg, hogy a gazdaság milyen irányba halad. Hangsúlyozta, hogy azért még tenni kell, hogy érezhető legyen a javulás.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.